(Alice szemszöge)
Bellán is és Edwardon is nagyon látszott, hogy mennyire aggódnak. Nagyon rosszul éreztem magam attól, hogy nem tudok nekik segíteni. Nem láttam semmit sem, ami a jövővel kapcsolatos lenne. Nem tudom, hogy miért nem működik a képességem, meg azt sem, hogy mi ez az új képesség, amikor szinte átélem a látomásokat. De most nem nagyon értem rá ezeken gondolkozni, hiszen lassan alkonyodik, és Carlisle azt mondta, hogy akkor indulunk. Izgatottan pakolgattam a lakásban, aminek az lett a vége, hogy mindent széttörtem… Emmett meg is jegyezte, hogy átvettem Bella helyét, mire kapott egy fejbekólintást Rosalie-tól.
Éppen a lépcsőn sétáltam felfelé, amikor hirtelen megszédültem. Látomásom volt, de mégsem láttam semmit sem, sötét volt, és csak a hangokat hallottam…
„- Cynthia! Mi folyik itt? – kérdezte meg, egy túlon túlismerős hang.
- Nyugi Nessie, amikor eljön, az ideje megtudod – remegett meg a másik személy hangja.
- De megígérted, hogy mindent elmondasz, amint kiszöktünk a várból! – makacskodott Renesmee.
- Figyelj! Nagyon nagy veszélyben vagyunk! Ha bárki megtudj, hogy itt vagyunk, megölnek minket…”
… és itt vége is szakad. Kinyitottam a szemeimet, és szembetaláltam magamat az én szőke hercegemmel.
- Alice, megint látomásod volt? – kérdezte meg fojtott hangon, mintha valamitől tartana.
- I… igen. De Jasper, mi a bajod? Olyan rémültnek tűnsz…
- Semmi baj Alice, csak érted aggódtam – már megbocsáss drágám, de ez kicsit átlátszóra sikeredett. Nem értem mit titkolózik előttem… hiszen én mindent elmondok neki. Miért nem bízik bennem? Hiszen én az életemnél is jobban szeretem, és ezt neki is éreznie kell… De ekkor olyan dolog történet, amire semmi képen sem számítottam. Jasper egy szempillantás alatt felpattant mellőlem, és elkezdett kiabálni velem…
- Nem hiszem el Alice, hogy ennyi eltöltött év után nem tudsz nekem hinni! Érzem, hogy nem bízol bennem! – üvöltötte az arcomba, aztán leviharzott a lépcsőn, és levágta magát a nappaliban elhelyezkedő kanapéra…
Hallottam, ahogy a többiek döbbenten összesúgnak, és azt is, hogy Esme csöndesen azt mondja Carlisle-nak: „Ugye nincs semmi baj a kapcsolatukkal?”
Én viszont csak döbbenten ültem a földön, és bámultam a semmibe. Aztán hirtelen megint elsötétült minden. Ez… teljesen más volt, mint eddig bármelyik látomásom. Hiába voltak azok a különös rémképek amiben Jasper megcsalt… hiába sírtam azokon… ez még ezerszer rosszabb volt… Ezt fizikailag is átéltem… Hallottam a többiek aggódó hangját, Bella zokogását, de én csak zuhantam a sötétségbe…
Aztán hirtelen szilárd talajt éreztem a lábaim alatt. Egy erdőben álltam, távolról hallani lehetett az üvöltéseket, és a durranásokat, mintha két szikla egymásnak csapódott volna. Vagy mintha két vámpír harcolt volna… Nem is kettő, hanem sok. Elkezdtem rohanni a hangok irányába, bár a szívem azt súgta, maradjak, ott ahol vagyok, vagy nagy baj lesz, de a kíváncsiságom felülmúlta ezt az érzést.
Amikor odaértem, döbbenten véltem felfedezni magamat is a harcolók között... Talán a hajam volt hosszabb, mint most… Éppen most intéztem el egy újszülött vámpírt, és kezdtem el keresni valakit a tekintetemmel. Aztán szinte csak pár másodperc telt el az események között. Egy barna villanás, ami az aprótermetű vámpírlányt jelentette… Az én kiáltásom, amivel (abszurd módon) saját magamat akartam figyelmeztetni a közelgő veszélyre… Az, amikor a szemünk találkozott a jövő béli Alice-ével… És amikor Maria (mert Ő volt az) lecsapott rám, és elkezdett szétmarcangolni…
Fájdalmas kiáltások… Bella zokogása… Ez már mind a valóság volt. Remegtem, szinte sokkos állapotba kerültem a látottaktól. Így fogok meghalni? A gondolat jégcsapként fúródott a szívembe…
- Alice! – kezdett el rázogatni Emmett, mire felnéztem rá, de most csak félelmet és aggódást láttam mindig vidám szemeibe…
Körbenéztem. Ez már kezd szokásommá válni látomások után. De most valami hiányzott… vagyis valaki. Remegő hangon kérdeztem meg.
- Jasper hol van?
(Cynthia szemszöge)
- Maria kérlek! Ez nem a világ vége… csak egy kicsit had sétáljunk… megmutatom neki a kastélyt…
- Cynthia! Befejezted végre a könyörgést? Kezd az idegeimre menni a nyávogásod! Nem megy sehova a lány, még a végén megszökne, perig Ő az egyetlen, aki ide tudja most csalogatni Cullen-ékat! – emelte fel a hangját Maria. Nem hiszem el! Ennyire szívtelen még ő sem lehet! Vajon mi történt vele a múltban? Miért ilyen kegyetlen?
A kezemmel elkezdtem közelíteni fellé, de hirtelen meggondoltam magamat. Ha most használom rajta a képességemet, akkor megölne, és nem tudnék segíteni, megszökni Nessie-nek. Így hát lehajtott fejjel indultam vissza a cella felé, ahol újdonsült barátnőm tartózkodott.
Éppen aludt, én pedig nem akartam felébreszteni, ezért csak csendben leültem és néztem az arcát. Aztán egy hirtelen késztetés miatt megérintettem a karját. Megremegett, de nem ébredt fel, így én nyugodtan elmerültem a múltjában…
- Hé Nessie! – halottam meg egy fiú hangját. Nessie, akinek a szemével láttam a múltat, ekkor megpördült, és az érkező nyakába ugrott. Hm… jó az ízlése… A srác jól nézett ki, és nem tűnt többnek, mint 19 éves…
- Jacob! – nevetett Nessie felszabadultan, amikor a fiú felkapta és megpörgette a levegőben…
Ennyi elég is volt nekem, ahhoz, hogy elszomorodjak. Nekem soha nem volt senkim, akivel meg túl jóban lettem, Maria egyszerűen megölte. Attól, hogy Jasper elhagyta őt, nekem nem kéne ekkora fájdalmat átélnem. És ekkor, mint derült égből villámcsapás, hirtelen megvilágosodtam. Jasper miatt olyan kegyetlen… mert Ő az a Jasper, aki boldogan él a nővérem mellet, már jó ideje…
Ha most idejönnek, Maria tuti kitálalna Alice-nek. A nővérem pedig elkeseredésében őrültséget tenne. És ha Jasper még mindig Mariát szereti? Az lehetetlen, mert különben nem hagyta volna el. Vagyis nagyin ajánlom neki, hogy ne csapja be a nővéremet!
Aztán már éppen nyúltam volna megint Nessie felé, amikor hirtelen elsötétült a világ előttem. Zuhantam a sötétségben, aztán egyszer csak szilárd talajt éreztem a lábam alatt. Ledöbbentem, hiszen eddig soha nem történt velem még hasonló sem. Egy csata kellős közepén álltam. Körbenéztem, és láttam a harcoló vámpírokat magam körül… de ez nem a múlt volt… hanem a jövő. A jövőben voltam!
Az ösztöneim jeleztek, egy újszülött vámpír ugrott rám, és próbált leteríteni, de gyors reflexeimnek hála, kitértem az útjából, és egy gyors mozdulattal szétszaggattam. Vajon hol van Nessie? Ugye semmi baja nem esett? De nem volt időm ezen sokat gondolkozni, mert megint egy újszülött ugrott nekem. Ezt is könnyű szerrel legyőztem, aztán furcsa érzés fogott el. Ismerős energiát éreztem.
Alice. A bokrok felé tekintettem… Hallottam, ahogy rohan felém egy vámpír…. Ezt már nem élem túl… Maria (mert az illata alapján ő volt) nekem ugrott… Halálom előtt, még egy röpke másodpercre szemem összetalálkozott a nővéremével…
Rettegve nyitottam fel a szemeimet, és egyből megéreztem az arcomon a forró kezeket. Egy cella padlóján feküdtem. Riadtan pislantottam fel, de csak Nessie aggódó tekintetével találtam szembe magamat. Szóval akkor még élek?
- Mi történt velem? – kérdeztem meg végül, Nessie arca pedig elsötétült.
- Látomásod volt. Pont, mint Alice-nek szokott... csak ez valami más. Mintha átélnéd a jövődet… vagyis ez a sebhely tegnap még nem volt rajtad… - simított végig az arcomon, mire egyből megérzem a fájdalmat, és felkiáltok.
- Ssss… nemsokára jobb lesz – suttogja megnyugtató hangon, és valóban. Pár perc múlva már kezdem is érezni, hogy múlik a fájdalom.
- Ezt hogyan csinálod? – kérdezem meg kíváncsian, ő pedig csak mosolyog… lágyan, mint egy angyal.
- Ez maradjon csak az én titkom… - válaszol sejtelmesen. Hihetetlen, hogy valakinek ilyen megnyugtató mosolya legyen.
(Nessie szemszöge)
Egy sikításra ébredtem. Egyből kiugrottam az ágyból, de meg is botlottam valamiben… vagyis inkább valakiben. Cyinthia ott feküdt eszméletlenül a padlón. Valahogy deja vü érzésem volt. Láttam már ezt valahol… pontosan olyan volt, mint Alice különös látomásai. Gyorsan letérdeltem mellé, és a homlokára tettem a kezemet. A teste nem volt, hideg, hanem elérte kb. a 36 °C is. Teljesen be pánikoltam. Alice-nél nem volt ilyen súlyos. Ő csak sírt…
Ekkor újabb rémült sikoly hagyta el Cynthi száját, én pedig ötlet híján csak magamhoz öleltem, és nyugtatóan simogatni kezdtem az arcát. Pont, mint anya nagyon kicsi koromban. Teljes testében megremegett, és egy vágás keletkezett az arcán. A szobát kezdte betölteni teljesen vérének természetellenesen édes illata, és én elbódultam tőle. Ilyen lehet, amikor az ember részeg. Kezdtem egyre nagyobb kísértést érezni az iránt, hogy kiigyam barátnőm vérét az utolsó cseppig. De a következő sikolya hirtelen észhez térített.
Megint elkezdtem simogatni az arcát. Pár perc múlva riadtan nyírtak ki vörös szemei, és ült fel. Körbenézett, mint aki az ellenséget keresi, de amikor meglátott engem, nyugodtság öntötte el az arcát.
- Mi történt velem? – kérdezte végül meg pár perc néma csend után. Nem nagyon akartam neki válaszolni, de tudtam, hogy nem titkolhatom le előle az igazságot.
- Látomásod volt. Pont, mint Alice-nek szokott... csak ez valami más. Mintha átélnéd a jövődet… vagyis ez a sebhely tegnap még nem volt rajtad… - simítottam végig az arcán lévő friss sebhelyen, amiből még mindig szivárgott kicsit az a bódító nedű, ami egy pillanatra még engem is megrészegített. Érintésem nyomán fájdalmasan felkiáltott. Segítenem kell rajta - súgta a szívem.
-Ssss… nemsokára jobb lesz – suttogtam neki, és kezemet megint a sebhez érintettem. Most nem kiáltott fel, és pár perc múlva látszott is rajta hogy enyhült a fájdalma.
- Ezt hogy csinálod? – kérdezte meg áhítatos hangon, én viszont csak lágyan elmosolyodtam. Majd… majd valamikor elmondom nektek is a titkomat. De addig is…
- Ez maradjon csak az én titkom… - válaszoltam neki sejtelmesen. Valami kis hitetlenkedést véltem kiolvasni a szemeiből, de most nem számított. Tudtam, nála jobb és megbízhatóbb barátnőm soha nem lesz…
De ez a gyönyörű pillanat sem tarthatott sokáig, mert egy gúnyos hang közbeszólt…
- No lám, no lám! Csak nem ennyire egymásra találtatok?
Vajon mi volt az oka Nessie hirtelen vérszomjának? És mik ezek az élethű látomások? És hogyhogy Cynthia is látja őket? Mi lesz a háborúval? És vajon Jasper kinek az oldalán fog harcolni? Minderre választ kaphattok majd a következő fejezetekekből! Nem tudom mikor lesz friss, de szerintem most nem kell majd olyan sokat várnotok, mint erre... Várom a kritikákat. És köszi mindenkinek aki kitartott mellettem. Puszii Nessie ♥♥
