Nessie Twilight Fanfiction

Nah... jóhír + rosszhír... A fejezet már 20-án kész volt, csak a laptopomon... Amint visszaszereztem felrakom, de addig egy kis türelmet kérek... (hnap fenn lesz remélhetőleg...) :( Bocsi hogy még most is halogatom, de hát... ez van :/

Oké! Nem akartam, de úgy látszik muszáj lesz! Neveket nem fogok mondani, és hogyha az illetőnek valami baja van azt legyen szíves e-mail-ben közölni velem (nessie_cullen@citromail.hu).

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon sokat kések *szégyenében a takaró alá bújik*, de ezen a héten már felteszem a Forest of secret's -et is a Jacob B blogra, és a DM-ből is lesz friss!!

Sziasztok! Tudom, tudom... megígértem hogy hetente lesz friss, de akkor még nem számoltam azzal, hogy szervízbe kell vinni a laptopomat. A szerelő pedig azt mondta, hogy legrosszabb esetbe 3 hét! Az elég sok idő... :( Igaz, hogy az öcsémnek is van laptopja, de azt Amerikában vettük, ezért nem lehet ékezeteket írni vele. És egyébként is, egy hét múlva apa elviszi magával Amerikába. Addig is, írni fogok (bár papírra) és amint visszakaptam a gépem, begépelem, és felteszem majd.

Sziasztok!

Jasper titka

(Alice szemszöge)

Remegve álltam a szobámban. Hihetetlen hogy ezt titkolta előlük Jasper. Pedig ezt igazán elmondhatta volna. Ki ez a Maria? Szólnom kell a többieknek róla… Újra kinyitottam a fiókot, és beletúrtam. Nem csak ez az egy levél volt ott. Elővettem még egyet, és el kezdtem azt is olvasni. Ez a papír, már megsárgult az idő múlásától, úgyhogy arra tippeltem, hogy nagyon régi lehet.

Kedves Jasper!

Nagyon hiányzol! Kár hogy Peter-ékkel elmentél. Pedig azt hittem, hogy te legalább hűséges leszel hozzám. Nagyon hiányoznak a háborús tapasztalataid, még soha sem volt olyan katonám, aki ennyit tudott volna, és ennyit segítette volna nekem. Tudom, hogy már új életet kezdtél, ahol nem hogy vámpírokat nem ölsz, de nem is embervérrel táplálkozol. Csak azt szeretném kérni, hogy segíts nekem. Most „életem” legnagyobb csatájára készülök, de az újszülöttek még nincsenek eléggé kiképezve. Emlékszel? Mindig te képezted ki Őket. Bár mért is ne emlékeznél? Látod, elkeseredésemben már össze-vissza írok minden félét… Figyelj! Soha sem könyörögtem még semmiért, de kérlek, csak benned bízhatok. Nélküled elveszítem a csatát, és még az is lehet, hogy a Volturi bezár. Kérlek!!

Csókol, egykori parancsnokod: Maria

Gyorsan lefutottam a nappaliba, ahol Bellát és Edwardot kivéve mindenki ott volt. De sajnos Őket sem hagyhattuk ki ebből, hiszen az Ő lányuk tűnt el. Ma reggel, miután átkutattuk az egész erdőt Nessie után, és Jasper megtalálta azt a levelet, egyből felhívtuk őket. A levél, amit itt szorongatok most a kezemben, és ami miatt Jacob legszívesebben már rég elindult volna megmenteni Renesmee-t. Hallottuk a kerekek csikorgását a kavicsokon, aztán ahogyan lefékeznek a ház előtt.

- Mi történt Alice? A telefonban csak annyit mondtatok, hogy nagyon sürgős! – támadott egyből le Bella. Végignézett a szobán, és amikor meglátta azt, amit nem látott, vagyis azt, hogy Nessie nincs itt, gyanakodva rám nézett. – Alice ugye nem!

- De! Nessie-t elrabolták… - Bella a kijelentésemre zokogva borult Edward nyakába.

- Hol van most?- kérdezte meg bátyám, mire én csak átnyújtottam neki a levelet.

- Kedves Cullen család! – kezdte el olvasni hangosan.

Még mielőtt teljesen kétségbe esnétek, tájékoztatlak róla titeket, hogy Renesmee Cullen-t én raboltam el! A célom? Egyszerű! Gyertek és szabadítsátok ki, ha olyan fontos nektek. Már nem hiszem, hogy sok van hátra szerencsétlen lánynak. Minden csak rajtatok múlik… Jasper tudja, hogy hol lakok, úgyhogy kérdezzétek csak meg Őt. És Jasper! Lehet, hogy a múltad megismétli önmagát, csak most a kocka megfordult…

Üdvözlettel, Maria!

- Ki ez a Maria? Jasper! Nem titkolózhatsz tovább előttünk! –támadta le Rosalie egyből Jaspert. Ha Emmett nem fogja le, talán neki is ugrik. Érdekes módon, mióta Emeline felszívódott, már Ő is utálja a csajt. Nem tudom mit képzelt eddig…

- Én… Ez egy hosszú történet… - próbálta magát menteni Jasper, de ekkor Edward s Emmett máris mellette termettek, és nem hagyták menekülni.

- Ráérünk! – mondta nyugodt hangon Carlisle. Hihetetlen, hogy még ilyen helyzetben is képes ilyen nyugodt maradni.

- De mi lesz Nessie-vel? Meg kell mentenünk, vagy nem? – ügyes. De most sajnos nem vált be!

- Ráér! – mondta keményen Bella.

- Mit akartok tudni? – adta meg magát végül.

- Mindent a múltadról, meg erről a Maria-ról!- fordultam felé. A szemébe nem néztem, mert ha belenéztem volna, biztosan elszállt volna minden haragom. Felsóhajtott, aztán végre belekezdett.

- Maria változtatott át engem, aztán sokáig szolgáltam nála, mint harci kiképző. A taktikáim is mindig beváltak, és erős harcos is voltam. Én voltam majdnem az egyetlen olyan harcos, akit nem ölt meg. Egy gyilkoló gép voltam. Emberi vérrel táplálkoztam, és vámpírokat öltem. Amikor mi találkoztunk – nézett rám – akkor nemrég szöktem meg tőle. Azóta is leveleket küldözget nekem, és próbál rávenni, hogy menjek vissza. Eddig kitartottam a mellett, hogy ő csak a múltam… de úgy látszik, most már nincs más választás! Maria, bár a konkrét okát nem tudom mért, de azért rabolhatta el Nessie-t, hogy menjünk oda, el hozzá… nem tudom, milyen fogadtatással vár minket, de szerintem nem a jó szándék vezérli.

Döbbent csönd. Szinte senki sem fogta fel, hogy Jasper mit mondott. Mindenki csak állt, és megkövülten nézett maga elé. Tikk- takk ketyegett az konyhai falióra. Múltak a percek, de valamiért nem bírtam rendesen gondolkodni. Az agyam, csak homályosan érzékelte a külvilágot. Amint láttam, a többiek sincsenek jobb helyzetben. Csak álltunk, némán, és próbáltunk gondolkodni…

Ez mit jelenthet? Nem jó szándék vezérli? Mért is rabolták el Nessie-t? Nem értem, nem értem, nem értem! Valahol hátul, a tudatom legmélyén, ott volt az a szó, de én nem bírtam felfogni. Valamiért nem ment. Mintha köd szállt volna le. A szó! A hideg is kirázott tőle! Nem kellett volna, egy egyszerű kis beszámolónak ilyen sokkhatást elérnie, de ez mégis…

Háború! Tört végül utat magának az a szó, amit Renesmee elrablása idézett elő. Biztos voltam benne 100 % -ig, hogy így van. Maria háborút akar!

- Háború…- nyögte ki Bella elhaló hangon, majd zokogva bújt oda Edwardhoz. Már mindenki rájött.

- Igen…- suttogta Rosalie is megtörten. Még soha sem láttam ilyennek Rose-t. Mindig magabiztos volt, most pedig félénken bújik oda Emmett karjaiba.

- Köhm… szóval akkor, az a helyzet, hogy el kell mennünk Nessie-ért, de ha odamegyünk, belecsöppenünk mi is a háborúba. Nem hiszem el, hogy a Volturi ezt engedte! – csattant fel végül Carlisle. Igaza volt. Aroval már régóta nagyon jó barátok. Ebben biztos, hogy Emeline keze is benne van.

(Renesmee szemszöge)

Még csak egy napja vagyok itt, Cynthiával már most nagyon jó barátnők vagyunk. Nagyon sokat próbál nekem segíteni, de azt a lelki kínt, amit Jacob hiánya miatt éreztem, semmi sem bírta enyhíteni. Sokat meséltem neki az életemről, a szüleimről, Jacobról, arról, hogy hogyan működik ez a bevésődés dolog, meg minden egyébről is. Cseréből én is megtudtam egyet, s mást róla. Igaz, az emberi életére nem emlékszik annyira, de azért pár halvány emléke neki is van.

Mesélt arról, hogy amíg ember volt, sokszor mentek Alice-el vásárolgatni. Meg hogy a szüleik soha sem szerették igazán Alice-t, mert látta a jövőt. Azt is elmondta, hogy miután Alice bekerült az elmegyógyintézetbe, „eltemették”, de ő nem bírta ezek után elviselni a szüleit, és elszökött. Így találkozott össze Mariával is. Erre az időszakra, még mindig tisztán emlékszik…

- Miután elszöktem otthonról, teljesen el voltam keseredve. Kereste Alice-t azon a borzalmas helyen, de ott azt mondták, hogy már nincs itt. Kérdezősködtem, hogy hol lehet, de nem tudtak segíteni. A pénzem elfogyott, munkát nem találtam, hiszen csak 16-17 éves voltam. Egyik este egy parkban sétálgattam, egyedül voltam, és a telihold sötéten világított. Szomorúan leültem egy padra, amikor éreztem, hogy valaki leült mellém. Odanéztem, és kedves, kislányos, de krétafehér arcot pillantottam meg. Rövid barna haja volt, és első ránézésre még Alice-re is hasonlított. De akkor már szédültem az éhségtől, és a kialvatlanságtól. Nem szóltunk semmit sem, csak ültünk, aztán hirtelen el kezdett közeledni felém. Nem rémültem meg, bár más már régen elfutott volna. És akkor megéreztem a fogait a nyakamon. Nem sikítottam, csak felnyögtem az éles fájdalomtól, aztán lassan elsötétült előttem a világ. Soha nem éltem még át olyan kínokat, mint akkor…- a végére eléggé lehalkult a hangja.

- Elég szomorú történet. Nem tudod, hogy Maria mért változtatott át?- kérdeztem halkan.

- Nem! Pedig megkérdeztem tőle nem is egyszer. Tudod, én vagyok az egyik vámpír, aki a legtöbb időt töltötte vele. Azt sem értem, hogy mért nem ölt meg, mert az első 100 évben használhatatlan voltam, és volt egy olyan 30-40 év is, amikor folyamatosan lázadoztam ellene. Mégis életben hagyott! Néha már úgy érzem, hogy szeret… úgy mintha a húga lennék… pedig mindenkinek azt mutatja ki, hogy neki nincsenek érzései… Érthetetlen!- sóhajtott fel.

- Az!- hagytam rá. Bár én biztos voltam benne, hogy Maria valahol a lelke mélyén szereti őt. A húgának tekinti.

Ezek után, csak ültünk, és néztük egymást néma csendben. Egy jó fél óra múlva, én szólaltam meg először.

- Majd ha ennek az egésznek vége, elviszel Alice sírjához? – nem tudom mért, de kíváncsi voltam nagynéném sírjára. Nagyon elcsodálkoztam, amikor Cynthia szomorúan nézett fel rám.

- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ennek soha sincs vége. A háborúk örökké tartanak, és az sem biztos, hogy túléljük, hogy a családod túléli…

Nem, nem, nem, nem, nem!!! Ilyen nem létezik!!! Ha valakinek bármi baja esne miattam… én azt nem bírnám ki! Ha túl is élném a háborút – ami Cynthia szerint örökké tart – akkor is, a lelkiismeret furdalás mindig ott lenne bennem. És ha Jacob halna meg, én öngyilkos lennék. Csak most, amikor tudom, hogy él… már most is szinte elviselhetetlen a hiánya… hát még akkor, ha tudnám, hogy halott… Abba még belegondolni is rossz.

Gondolom Cynthia észrevette rajtam a vívódást, és a fájdalma, mert odacsúszott mellém a padlón, átkarolta a vállam és magához húzott. Én pedig csak zokogtam a vállán…

( Jasper szemszöge)

Borzalmas lelkiismeret furdalásom volt amiatt, hogy ennyi ideig titkolóztam a családom előtt. És pont most kellett kiderülnie amikor Nessie-t is elrabolta Maria, de a legrosszabb az, hogy megint harcolnom kell, különben… Renesmee meghal. Azt pedig soha sem bocsátanám meg magamnak. Akkor, 200 éve, amikor Edward miattam szakított Bellával, már eleget szenvedtem a lelkiismeret furdalástól.

Őszintén bevallom, féltem. Most nem csak magam miatt, és a kötelesség miatt kell vámpírokat, vagy netalán tán farkasokat ölnöm, hanem a családom miatt.

- Jasper, minden rendben?- hallottam meg ekkor Esme megnyugtató, bársonyos hangját. És ha ő sérülne meg? Még belegondolni is rossz.

- Persze!- mosolyogtam rá kedvesen. Hallottam a halk lépteket, amik felém közeledtek, aztán valaki a karjaim közé simult. Alice. Éreztem a fájdalmát, a csalódottságát, de azt is, hogy képtelen rám haragudni, mert szeret. Mind szeretnek! És én így háláltam meg mindezt, hogy évszázadokon keresztül titkolóztam.

- Sajnálom…- mondtam félhangosan, leginkább Carlisle-hoz, Bellához és Edwardhoz intézve a szavaimat.

- Semmi baj Jasper, nem a te hibád, hanem az enyém!- mondta Bella. Az övé??? – Én állítottam meg az esküvőt.

- Nem Bella. Azt én állítottam meg…- motyogta a mellkasomnak Alice.

- Nem, mert én engedtem el egyedül sétálni!- okolta magát Jacob, miközben olyan erős fájdalomhullám jött felőle, amit én még soha nem éltem át.

- Nem! Mindannyian hibásak vagyunk! Elmegyünk, ha kell, harcolunk, és utána visszajövünk, és úgy fogunk élni, mint egy nagy család!- hangzott ekkor fel, egy magabiztos női hang az ajtóból.

- Victoriának igaza van! Alkonyatkor indulunk…- hangzott el a végszó Carlisle szájából. Lassan kiürült a szoba, és már csak én és Alice maradtunk.

Felemelte a fejét, és a szemeimbe nézett. Ilyenkor, amikor rám néz, mindig eszem jut, hogy mért is szerettem bele.

- Szeretlek…- mondtam halkan, aztán gyengéden megcsókoltam.

Sziasztok! Remélem tetszik az új sablon. Nekem is meg kell még szoknom...

Ez a fejezet nem lett olyan hosszú, mint az előzőek. A végére betettem egy csöppnyi Alice× Jasper romantikát. A véleményeket nagyon megköszönném.

A másik 3 blog szünetel. Most minden szaba időmet erre, és a Jacob Black-es blogra szentelem. Meg a történetekre. Ahogy sexy-girl sem ér rá. :(

A chatat is nyugodtan használjátok:D

Puszi^.^

Sziasztok! Kész lettem az átalakítással, bár még koránt sem tökéletes. Lent, még a képeknél kicsit elcsúszott, de majd rendbe fogom tenni azt is:)

Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy holnap (2009.08.19.) lesz az a bizonyos nagy átalakítás. Lécci ne gyertek fel a blogra! Találtam egy (szerintem) nagyon szép sablont, ami illik is a történetemhez:D

Sziasztok! Nyugi, nem azért írok, mert a 10. fejezet késni fog!

Az esküvő (2. rész)

(Bella szemszöge)

- Edward!- néztem mélyen a szemébe – Renesmee a te lányod!

A kijelentésemet néma csönd követte. Most még a sugdolózások is elmaradtak. Mindenki döbbenten nézett hol rám, hol Edward-ra, hol pedig a lányomra, aki Jacob kezét szorongatta. A hitetlenkedő pappal már senki sem törődött.

- Igen, tudom, mire gondol most mindenki – sétáltam előrébb - Arra, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke. De ez így nem igaz teljesen. Csak a nőknek nem lehet gyerekük. Renesmee félvér. Félig ember, félig vámpír.

Aro hirtelen felállt, és elkiáltotta magát.

- Jól van! Hogyha már ezzel is tisztában vagyunk… - rövid szünetet tartott, és felvonta az egyik szemöldökét – nem folytathatnánk a szertartást?

A pap remegve belekezdett a szövegébe.

- Te, Emeline Volturi, elfogadod-e férjedül az itt megjelent Edward Cullen-t?

- Igen!

- És Te, Edward Cullen, elfogadod-e feleségedül az itt megjelent Emeline Volturit?

- … - Edward nem válaszolt. Rám nézett, majd Nessie-re, és végül a menyasszonyára. Majd még párszor megismételte ezt a sorrendet.

- Én…- mindenki előrébb dőlt, hogy még véletlenül se szalassza el a választ, habár akármilyen halkan mondja, azt még a kert végén állók is meghallanák.

- I… Nem! Sajnálom Emeline, de ez nekem nem megy! Itt jó pofizunk egymásnak, de mindenki tudja, hogy nem szerelemből házasodunk össze! Én mást szeretek! És attól a… vámpírtól van egy lányom is… úgyhogy, mi lenne, ha a mi útjaink most itt elválnának… örökké?! – Nemet mondott! És azt is, hogy szeret! Most az egyszer, ismeretségünk során, sajnáltam Emelint. Szegény olyan elkeseredett arcot vágott.

- De… én, tényleg szeretlek Edward!- szipogta. Az, hogy én okoztam neki ezt a fájdalmat, hirtelen lelkiismeret furdalást okozott.

- Sajnálom Emeline, de én nem tudom viszonozni ezeket az érzéseket!- jelentette ki Edward kemény hangon. Tisztában voltam vele, milyen, ha az „emberrel” ilyen hangon beszélnek, ezért azt is tudtam, hogy mennyire fáj. Emeline felzokogott, majd szinte követhetetlen sebességgel elrohant. De csak szinte!

Utána futottam, nem kevés vámpír döbbenetére. Viszonylag hamar utol értem, és megragadtam a karját. Megtorpantunk, majd csodálkozva megfordult.

- Te?- nézett rám nagy szemekkel.

- Igen, én! Figyelj! Nem akartam, hogy ennyire rossz legyen neked! Akkor még ez tűnt a legésszerűbb lehetőségnek. Én… annyira sajnálom- akartam megölelni, de ő ellökött magától.

- Te csak ne sajnálj semmit! Elrontottad az egész életemet! Tudod mennyit küzdöttem azért, hogy Edward végre megkérje a kezem?! Erre te jössz a hülye kis családoddal, és elveszed tőlem!

- Én nagyon sajnálom…

- Megmondtam, ne sajnáld!- üvöltötte a képembe, majd elrohant. Most nem mentem utána. Megértettem. Nem kell neki a bocsánatkérésem… „Lassan” visszamentem a Cullen ház kertjébe, ahol mindenki úgy volt, ahogy hagytuk őket, kivéve a pap, aki most a földön ülve, szórakozottan dúdolgatott.

- Bella! Meg lesz tartva az esküvő…- mondta halkan nekem Alice, amikor lehuppantam a helyemre.

- Milyen esküvő? Hiszen nincsen menyasszony- mondtam enyhén sírós hangon.

- Mi történet?

- Semmi! Ez csak a kettőnk dolga. Ezt még neked sem mondhatom el!

- Mért? MI olyan nagy titok azon, hogy beszéltetek?

- Láttad?

- Igen!

- Öhm… lányok, ha megbeszéltétek, akár folytathatnánk is!- vigyorgott ránk Emmett. – Bella! Ha kifáradnál ide, azt megköszönnénk!

Hogy én? Meg Edward? Ezt nem hiszem el! Komolyan gondolják? Felálltam, majd kisétáltam Edward mellé. Ő megfogta a kezemet és rám mosolygott. De olyan szívből jövőn, és boldogan, hogy minden eddigi problémámat elfelejtettem.

- Öhm… Tisztelt vendégek, hölgyek és urak… - kezdett bele a pap, de Edward vigyorogva félbeszakította.

- Elnézést atyám hogy közbeszólok - „Már megszoktam. Ez biztos valami családi vonás lehet…” motyogta a pap -, de nem lehetne átugrani a formaságokat, és rögtön a lényegre térni?

- Persze, persze… a fiatalság manapság mindig siet… hát akkor… Te öhm… mi is a hölgy neve – nézett rám a pap.

- Isabella Swan.

- Szóval! Te Isabella Swan, elfogadod-e férjedül, az itt megjelenő Edward Cullent?

- Igen!

- És te Edward Cullen elfogadod-e feleségedül az i…

- Igen!

- Akkor csókoljátok meg egymást! Csak azt nem értem, mért nem lehetett végighallgatni a kérdést?

Eleget is tettünk az utasításnak. Egyből Edward nyakába ugrottam, és forrón megcsókoltam. Ő egyből visszacsókolt, majd felkapott. Már éppen beértünk volna a házba, amikor Alice még utánunk szólt.

- Nyissátok a legfölső ajándékot! Még hasznotokra lehet – kacsintott rám. Én csak elnevettem magam. Tudtam mi lesz a csomagban.

És milyen igazam is lett! Alice mindent tökéletesen megszervezett. A csomagban 2 db repülőjegy volt, egy számomra ismeretlen helyre, bár Edwardon látszott, hogy elégedett Alice választásával.

De sietnünk kell, mert egy óra múlva indul a gép. Még a gratulációkat sem volt időnk fogadni. Gondolom Alice nem számolt az én kis kirohanásomra (ezt akár szó szerint is veheted XD) Felmentünk Edward szobájába, ahol két összecsomagolt bőrönd várt ránk. Egyszerűen imádom Alicet. Ha haza jöttünk, nem is tudom, hogy fogom meghálálni neki mindezt.

Amikor elhajtottunk a kocsival, mindenki hatalmas tapsban tört ki. Nemsokára a repülőtéren voltunk, majd elindultunk, életem legszebb utazására…

(Emeline szemszöge)

Tudtam, hogy… hogyan is hívják? Ja, igen, megvan! Bella, nem akart rosszat, mégsem bírtam neki megbocsátani. Most pedig itt állok a kastély előtt, ami akár még a Volturié is lehetne. Csak az a különbség, hogy ez sötét, és gyilkosok lakják. Itt lakik egy régi barátnőm, Maria, akiről megtudtam, hogy még hajdan ő változtatta át Jaspert.

Biztos vagyok én ebben? Biztos, hogy ezt akarom? Megöletni Cullenéket? Hiszen Edwardot tényleg, tiszta szívemből szeretem. Igen! Biztos vagyok a dolgomban! Ha az enyém nem lehet, hát ne legyen senkié sem! Minden ellenérvet félrerakva indultam el a bejárat felé. Ahogy benyitottam, az ajtó vészesen megnyikordult.

- Üdvözöljek újra itt… Emeline Volturi!- hallottam meg egy hátborzongató hangot a hátam mögül.

- Maria?- fordultam meg, és egyből megpillantottam a barátnőmet.

- Személyesen!- nevette el magát. – Mi járatban erre? Nem az esküvődön kéne buliznod?

- De! Kéne! Csak kiderült, hogy Edwardnak van egy lánya, és… nemet mondott.

- Mit akarsz? Annyira ismerlek már, hogy tudjam, nem panaszkodni jöttél, hanem szívességet kérni.

- Igen… arról lenne szó, hogy nem tudnád valahogy elintézni, hogy a Cullenek is bekerüljenek a harcba? Úgy, hogy ne legyen más választásuk?

- Hm… meggondolandó. Jaspert már sokszor hívtam, hátha kedve támadt visszajönni a csapatomba, de eddig nem válaszolt egy levelemre sem. Aztán egyszer meglátogattam, de sajnos észrevettek. Egy barna hajú vámpír…- mondta. Bella miatt nem sikerült Jaspert visszacsábítania? Ez a csaj mindenbe belekevert!

- Ő Bella!

- Az, aki miatt Edward nem vett feleségül?

- Igen!- ha tovább feszegetjük ezt a témát, én komolyan mondom, szégyen-szemre elsírom magamat.

- Oké! Nem lesz probléma. Megoldom, de cserébe több dolgot is kérek.

- Bármit, és köszönöm!- hálálkodtam.

- Először is: Mivel Aro Volturi a bátyád, elintézhetnéd nekem, hogy 50 évig szabadon harcolhassunk, és ne kelljen félnünk a Volturi közbelépésétől. Kettő: Te is harcolni fogsz, és hozod magaddal Markot is. Három: Na, azt még nem találtam ki!- sorolta el a kéréseit.

- Az első kérés elég nehéz lesz, de megoldható. A második… benne vagyok, csak Edwarddal ne nekem kelljen végeznem!- mondtam félszegen.

- Tökéletes!- vigyorodott el gonoszul. – Meddig tervezed az itt tartózkodást?

- Hát… ha nem zavarok, néhány napig.

- Nem zavarsz! De jobb lenne, ha minél előbb elintéznéd a dolgokat, és akkor én is tudnék intézkedni Cullenékkal kapcsolatban.

- Értem! Akkor szerintem holnap indulok is a Volturihoz- mondtam motyogva. Eléggé kikészültem a mai nap után. Először a katasztrofális esküvőm, aztán az 5 óra futás eddig. Most legszívesebben aludnék, hiszen azt mondják az jó a felejtésre, na meg a pia. De mivel nem tudok aludni, és az alkohol sem hat rám… szóval szarban vagyok!

- Inkább most indulok!- fordultam sarkon, és kifutottam az ajtón. Addig sem kell egy szobában rostokolnom, és emésztenem magam. A futástól kiszellőzik a fejem, és ha hamarabb érek oda, hamarabb kerülnek Cullenék be a háborúba.

Nem köszöntem el, hiszen nemsokára úgyis vissza fogok térni ide. Olaszország csak 2 óra, ha max sebességre kapcsolok. És mivel a dolgom sürgős, ezt meg is teszem. És hogyha folytatom a magamban beszélést, még meg is őrülök… Már csak az hiányzik!

(Renesmee szemszöge)

Anyáék hamar eltűntek, még gratulálni sem volt időm. Sőt, még elköszönni sem köszönhettem el. Elég fura, hogy ezek után egy családként fogunk élni. Valahogy Edwardra könnyebb volt úgy gondolni, mint apámra, amíg nem voltak házasok. Ez egy megmagyarázhatatlan dolog, hiszen minden olyan gyorsan történt. Nekem nem kéne így éreznem, mégis össze voltam zavarodva.

Apa nemet mondott… Emeline elrohant, anya meg utána… várunk… anya feldúltan, és szomorúan jön vissza… Alice azt mondja, hogy Ő lesz a menyasszony… apa rámosolyog… mindketten kimondják a boldogító igent… megcsókolják egymást… elmennek…

És én még mindig, 7óra elteltével is kint ülök a kertben a helyemen, miközben a többiek bent buliznak, és Jacob engem rázogat, hogy végre figyeljek rá. Hogy micsoda?? Jacob engem rázogat!

- Nessie!? Hahó! Föld hívja Renesmee Cullent!- mintha ezt egyszer én mondtam volna anyának. Homályos tekintetem Jacobra emelem. Ő zavart tekintetem láttán nem szólt semmit, csak szorosan magához húzott.

- Jake… én… tejesen összezavarodtam…- motyogtam szerelmem mellkasába.

- Sss Nessie! Semmi baj. Én, megértelek… Nyugodj meg, minden rendben lesz…- suttogta a nyugtató szavakat a fülembe, majd forró kezével letörölte a könnyeimet. Észre sem vettem, hogy mikor eredtek el a könnyeim. De mért sírok? Hiszen nekem most örülnöm kéne, hiszen visszakaptam az apámat… aki egyszer régen elhagyta anyut, és ha én nem lennék, most egy másik nővel ment volna nászútra, és nem anyával.

- Jacob! Elmegyek sétálni… most egy kis magányra van szükségem… nemsokára jövök- nyomtam egy csókot a szájára, majd felálltam, és elindultam az erdő felé.

- Nessie!- szólt még utánam Jacob. Én kérdőn megfordultam, de csak annyit mondott: - Vigyázz magadra!

Bólintottam, de nem értettem semmit. Hiszen csak ide megyek a közeli erdőbe. Itt semmi veszélyes sincs, egyébként meg, simán megvédem magamat… azt hiszem…

Már vagy fél órája kóvályogtam, egyre mélyebbre és mélyebbre merészkedve a sötét erdőben. Már besötétedett, amikor lépéseket hallottam a hátam mögül. Biztos csak Jake jött után leellenőrizni, hogy még egyben vagyok-e – gondoltam. De amikor egy hideg kéz megérintette a vállam, ezt a gondolat teljesen megcáfolódott. Furcsa volt, mert ennek a vámpírnak még soha nem éreztem az illatát. Félénken fordultam meg, és megláttam egy alacsony, rövid barna hajú, piros szemű vámpírlányt.

- Hát te meg ki vagy?- csúszott ki a számon a (valljuk be, nem a legilledelmesebb) kérdés.

- Az én nevem Maria, és ha jól sejtem, téged Renesmee-nek hívnak- a mosolya elég megnyerő volt.

- Aha. És…- hezitáltam, hogy feltegyem-e a következő kérdést, mert hát az sem volt valami illedelmes.

- Mit keresek itt?- én csak bólintottam. – Csak egy régi barátot akartam meglátogatni, meg feladatom is van.

- Oh…- tudom, nagyon értelmes tudok lenni. Egy régi barátot? Vajon ki lehet az? És milyen feladatról beszél? De a legfurább az volt, hogy ilyen közvetlenül, és őszintén – mármint ha igaz az, amit eddig elmondott - beszél velem.

- És… bocsi, hogyha túl bizalmas a kérdés, hiszen még csak most ismerkedtünk meg, de mi a feladatod?- kérdeztem pironkodva.

- Ez!- lépett mögém, aztán elsötétült a világ. Leütött.

(Emeline szemszöge)

Végre megérkeztem Volterrába. Aro-ék egyből fogadtak is, úgyhogy szerencsém volt. Mind a hárman ott voltak a teremben, ami eléggé barátságtalan hatást keltett.

- Aro… lenne egy hatalmas nagy kérésem- kezdtem bele. Vajon mért cincog ennyire a hangom? Hiszen nem is félek! Talán egy csöppet… nagyon.

- Mondjad nyugodtan Emeline! Neked bármit!

- Hát… arról van szó, hogy Maria, az egyik barátnőm, teljesít nekem egy szívességet, amiért cserébe azt kérte, hogy a Volturi adjon neki 50 év szabad háborút… meg azt hogy én és Mark – néztem a teremben tartózkodó ötödik személyre félénken – harcoljunk a seregében… Cullenék ellen

- Cullenék ellen!!!- mennydörögte Aro. Tudtam, hogy nehéz lesz! – Azt a hülye 50 évet megkapja, csak Cullenékat hagyja ki ebből. Tudom Emeline hogy elkeseredett vagy, de ez már túlzás!

- Aro kérlek…- a sírás szélén álltam. – Azt mondtad, hogy bármit!

- De ezt nem! Carlisle a barátom!

- Még így is, hogy becsapott? Hiszen arról volt szó, hogy a húgod össze fog házasodni a fiával, erre mi történt? Becsapott téged is, és az egész Voturi klánt meggyalázta!- állt ki mellettem Mark. Jól esett! Talán túlságosan is jól ahhoz képest, hogy az elmúl 12 órában volt az „esküvőm”. Markkal, már „születésem” óta ismerjük egymást. Nagyon jó barátok voltunk, amíg el nem mentem innen.

- De… Mark, kérlek, ne szólj bele. Ez nem így műk…- ellenkezett volna Aro, amikor Marcus közbeszólt. Jé! Őt alig hallottam beszélni eddig.

- Aro! Igazuk van. A Cullenek meggyaláztak minket!- Aron látszott, hogy ideges, és hezitál.

- Na, jó! Felőlem azt tesztek, amit akartok, de engem hagyjatok ki ebből!- csattant fel vég. Éjjen! Nyertem! Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehettem. Illetlenség lett volna.

(Renesmee szemszöge)

A fejem borzasztóan fájt, amikor felébredtem. Egy sötét pince szerűségben voltam. De nem csak a fejem fájt, hanem a mellkasom is, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Hihetetlenül hiányzott Jacob. Ekkor ajtónyikorgásra lettem figyelmes, és egy vékony csíkon keresztül beszűrődött a fény.

- Felébredtél?- hallottam meg egy kedves lányhangot. Nem ismertem fel. Óvatosan megpróbáltam megfordulni, hogy többet lássak belőle, de a fájdalomtól fel kellett nyögnöm.

- Szóval igen!- nyitotta ki teljesen az ajtót, majd elindult felém. Éreztem egy hűvös érintést a vállamon, és ezen meg is lepődtem, mert nem volt olyan hideg a keze, mint az átlag vámpíroknak.

- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem meg mérgesen.

- Én semmit, csak segíteni. Egyébként Cynthia a nevem. Cynthia Brandon. Téged hogy hívnak?- olyan kedves volt a hangja és segítő kész, hogy hittem neki. Nagy erőfeszítések árán, és Cyinthia segítségével végül sikerült megfordulnom.

- Renesmee Cullen vagyok, de a családban csak Nessie-nek szólítanak- mondtam döbbenten. A lány alig lehetett 16 éves, de nagyon hasonlított valakire. Méghozzá Alice-re.

- Oh… akkor te biztosan ismered a nővéremet. Alice a neve- ez nem hiszem el! Alice-nek volt egy testvére, amíg ember volt, akit most szintén vámpír, ahogyan ő is? Majd ha kijutok innen a… hol is vagyok?

- Aham- Bólintottam, aztán megkérdeztem azt, ami engem a legjobban érdekelt: - Hol vagyok most?

- Nem tudom pontosan, mert úgy ahogy én is fogságban vagyok. Maria hozott ide téged, csak azt nem értem mihez akar kezdeni egy félvérrel. A harchoz túl törékeny vagy, viszont…- harchoz? Ő is fogoly? Döbbenten néztem fel az arcában, amin észre lehetett venni pár harapás nyomot. Vámpírharapás nyomot, pont olyanokat, amik Jasper testét is fedték. Erre csak egy szó létezik: hátborzongató!

- Te is fogoly vagy?- jutott eszembe a másik dolog, ami aggasztott.

- Igen, csak nekem szabad járásom van az egész kastélyban, viszont ki, csak harc idején mehetek.

- Miben tudsz nekem segíteni?

- Még nem tudom! Emeline és Maria nagyon ügyesen elintézte, hogy a családod is belekeveredjen a háborúba-, a háborúba? Igen! Már minden világos volt. Emeline tervelte ki az egészet, és amikor a családom megtudja, hogy itt vagyok, ide fog jönni. Pont a csata kellős közepére… Elképzeltem, hogy Jacob mit fog tenni, amikor megtudja, hogy eltűntem, vajon ő is érzi a fájdalmat? Egy biztos, nem engedhetem, hogy bármi baja essen miattam! Felnéztem Cyntiha mosolygós arcába, és felcsillant bennem a remény egy cseppnyi sugara…

Sziasztok! Hát megszületett ez is! Remélem nem lett se túl rövid, se túl gagyi. Meg remélem senkinek sem jutott eszébe hogy netalántán megkövezzen:S Aki olvasta a New Moon-t az tudja hogy Alice-nek volt emberként egy húga. Nos igen, ebben a történetben Cynthia is vámpír lesz.

Na igen... van egy dolog, ami miatt az Alice fan-ok (én is az vok xD) tuti a meggyilkolásomon gondolkodnának. Az a nagy hejzet, hogy felmerült mennem az az ötlet, hogy Victoria helyett Alice halna meg. De még mielőtt előkészítenétek a pisztolyokat vagy köteleket ( a felakasztásomhoz), megnyugtaok mindenkit, NEM Alice fog meghalni.

A kövi rész címe: Jasper titka. Gondolom ebből kiderül, hogy miről fog szólni.

A KRITIKÁKAT nagyon várom. Elég lenne csak pár szó, hogy tetszett vagy nem, de nekem az is sokat jelentene *hatalmas bociszemekkel néz*.

Lécci szavazzatok!!

Sietetk ahogy csak tudok. Puszi mindenkinek: Nessie(L)

Az esküvő (1.rész)

(Bella szemszöge)

Az a bizonyos este óta nem beszéltem Edwarddal. Az esküvő ma délután lesz, és Alice még nem avatott be a tervébe. Gondolhattam volna, hogy mindent a legutolsó pillanatban kell majd elintézni. Most is éppen azon gondolkozunk, hogy milyen ajándékot vigyünk Emeline-nek. Edward úgy is az kapja, hogy végre megszabadítjuk attól a hárpiától, de Alice szerint az nagyobb ajándék lesz számára, hogy engem visszakap. Eddig nem jutottunk sokra a tervezéssel. Csak Jacobnak volt egy használható ötlete, ami nem volt más, mint: egy repülőjegy a világ másik felébe. Nekem tetszett az ötlet, de Alice azt mondta, hogy látta és nem lenne hatásos. Fú, ha ember lennék, már biztosan szétrobbant volna a fejem ettől a sok elintéznivalótól. Alice semmit sem bízott a véletlenre. A leghíresebb tervezők ruháit vette meg nekünk, akiknek szerintem olyan bonyolult volt a neve, hogy még vámpírmemóriával sem bírtam megjegyezni. És szinte annyi gondot fordított a külsőnkre, mintha magát a menyasszonyt sminkelné (megjegyzem, a smink csak Nessien maradt meg). Victoria végig panaszkodta az egészet, de Alicet ez nem nagyon izgatta. Igaz, Én sem élveztem túlzottan…

Három óra múlva lettünk csak készen. Vic hálát adva Istennek egyből el is spurizott, és bezárkózott a szobájába. Még vissza volt a ruha, meg az hogy milyen ajándékot vigyünk. Meg a terv!

- Alice! Nem áll szándékodban beavatni a tervedbe? – kérdeztem meg végül.

- Öhm… még nem mondtam?- Alice elfelejt valamit?! Ilyen sem történik minden nap. Lehet, hogy valami baja van.

- Alice minden rendben?- kérdeztem óvatosan.

- Igen… azt hiszem. Vagy nem is tudom! Mostanában Jasper egyre furcsábban viselkedik. Óvatosabb, alig beszél, és folyton az erdőt figyeli, mintha várna valakit. Megőrülök! És az az állandó titkolózás… És néha olyan álmodozó a tekintete, mintha elmerülne a régi szép emlékekben. Bár ezt nem tudhatom, mivel a múltját alig ismerem…- görbült lefele Alice szája.

- Mennyit tudsz a múltjáról? Hátha abból ki tudunk valamit bogozni- csatlakozott a beszélgetéshez Victoria is.

- Hát nem sokat… Csak annyit, hogy Délen, a vámpírháborúkban harcolt- hát ezzel nem megyünk sokra.

- Reménytelen…- sóhajtott fel Alice.

- Nem az! Tudod mit? Az esküvő szabotálása után ráállunk az ügyre, és kiderítjük, hogy mi a titka!- ajánlottam, hogy egy kis lelket öntsek barátnőmbe.

- Hát azt nagyon kétlem!- nevetett fel.

- Ezt hogy érted?- kérdeztem vissza értetlenül.

- Úgy, hogy Te nem fogsz ráérni az esküvő elrontása után!- vigyorgott.

- Még mindig nem értem…

- Majd meg fogod, ha eljön az ideje!- valahogy tudtam, hogy ez lesz a válasza. De mégis mikor lesz az?

- És a terv? Abba még mindig nem avattál be.

- Nyugi, időben megtudjátok! De, két lehetőség közül választhattok. 1: rájuk törjük az ajtót, 2: szépen csendben ülünk az esküvőn és a megfelelő pillanatban bejelentjük, hogy Nessie Edward lánya, és ezért nem veheti feleségül Emelinet- az első variáció jobban tetszett, de a másodiknak több értelem volt. Victoriával egymásra néztünk, és láttam a szemében az egyetértést.

- Kettes variáció!- adta meg a választ Vic.

***

A Cullen ház gyönyörűen fel volt díszítve. Amikor megtudtuk, hogy a házban lesz az esküvő, látszott Alicen hogy megkönnyebbült. Csak azt nem értem, hogy mért. De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen gondolkodjak. Hanem az esküvő miatt. Edward és Emeline esküvője miatt. Vagyis inkább csak azért jöttünk el, hogy tönkre tegyük.

Lassan, emberi tempóban mentünk fel a verandán, és nyitottunk be az ajtón. Amikor beléptünk, hirtelen mindenki elcsendesedett, és ránk nézett.

- Mi történet?- lépett be Emeline Rose oldalán. Amint megpillantotta a mi kis csapatunkat, elhúzta a száját, és egyből előttünk termett.

- Hát ti meg mit kerestek itt? Senki sem hívott!- mondta nyávogós hangon.

- Én hívtam meg Őket! Egyébként is Alice a testvérem, ha elfelejtetted volna!- jelent meg a háta mögött Edward, és mintha egy kis gúnyt is ki lehetett volna hallani a hangjából. Emeline csak elfintorodott, és bólintott.

- Nem látta valaki Markot?- kérdezte végül.

- Nem, ma csak reggel találkoztunk vele. Azt mondta, hogy korábban jön, úgyhogy neki is itt kell lennie valahol- adta meg a választ Victoria, mielőtt még beszólhattam volna neki. Emeline ’hál istennek el is ment egyből megkeresni Markot.

- Az ajándékot hova tegyük?- kérdezte meg Alice Edwardtól.

- Nem kellett volna hoznotok- komorodott el Edward arca.

- Jaj, ne hülyéskedj már Edward! Nagyon klassz ajándékot vettünk!- kezdett fecsegni. Milyen ajándékot?? Nem arról volt szó, hogy nem veszünk ajándékot Edwardnak, csak Eminek? Vajon mit tervezhet Alice?

- Jól van! Oda az asztalra. Tedd csak a többi mellé- sóhajtott lemondóan Edward. Tisztában volt vele, hogy a húga ellen semmiképpen sem nyerhet. Főleg nem úgy, hogy védem Alice elméjét. Alice vidáman elugrándozott az asztalhoz, ami már így is roskadozott az ajándékoktól. Könnyedén lerakta a legtetejére a lapos kis csomagot, majd a legaljára egy nagyobbat is. Körbenéztem, de már senki sem állt mellettem. Nessie és Jacob az asztalnál álltak, és Jake éppen narancslevet (!!) töltött a lányomnak. Még mindig nagyon vigyázott rá, pedig már nem volt kislány. Alkoholt nem is engedett a közelébe. Victoria is felszívódott, de őt nem láttam sehol sem. Így hát kettesben maradtam Edwarddal. Nem tudtam mit is mondhatnék, ezért lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Bella én…- kezdett bele Edward, de félbeszakította egy kellemetlen ismerős. Aro Volturi.

- Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim! Csak nem Isabella Swant? Nem gondoltam volna, hogy pont egy esküvőn találkozunk majd újra! Ha szeretnéd, elintézhetem, hogy dupla esküvő legyen, és hozzám jöhetsz feleségül. Még mindig áll az ajánlatom!- hogy valaki ennyit fecsegjen férfi létére is. És méghozzá ilyen sületlenségeket. Isten ments, hogy hozzá menjek egy, ilyen hülye, sznob vámpírhoz!!

- Köszönöm Aro, de nem tartok rá igényt!- próbáltam gúny nélkül mondani, de nem nagyon sikerült. Aro lebiggyesztette az alsó ajkát, majd hirtelen újra vidám lett.

- Talán majd máskor!- vonta meg a vállát mosolyogva. Majd ha piros hó esik, fekete pöttyökkel! Akartam az arcába vágni, de az utolsó pillanatban ráharaptam a nyelvemre, és nyeltem le a beszólásom.

- Üdvözöllek Edward Cullen! Gratulálok a gyönyörű menyasszonyodhoz, és ehhez a csodás házassághoz. Remélem, boldog leszel a húgommal!- fordult oda Edwardhoz. A húga??!! Ezt nem hiszem el!

- Köszönöm Aro!- próbált jó Edward jó képet vágni a dologhoz. Azért rajta is látszott, hogy meglepte az a tény, hogy a menyasszonya Aro Volturi húga.

- De aztán vigyázz, mert ez a gyönyörű kisasszony még a végén elcsábít- nevetett fel rám mutatva. Ha ember lennék, már egy érett paradicsomra hasonlítanák (XD). Kínosan éreztem magam, hiszen Aronak igaza volt. Csak 3 nap késéssel figyelmeztette Edwardot.

És akkor Aro végre lelépett, mi pedig fellélegeztünk! De még nem volt vége a meglepetéseknek! Az ajtó halkan kinyílt, és hirtelen csönd lett az egész házban. Mindenki a belépő emberre nézett. EMBERRE!! Szegény úgy remegett, mint a nyárfalevél. Egy vékony, arany kötéses biblia volt a kezében, ő maga pedig a papok jellegzetes ruháját viselte.

- Egy ember?- kérdeztem suttogva Edwardtól.

- Emeline akarta így. Carlisle-éktól azt kérte nászajándéknak, hogy az esküvő végén had igyon a papból. Esme teljesen kiborult, nem is beszélve Carlisle-ról. De végül bele egyeztek- suttogta vissza Edward.

- Ez a csaj beteg!- jelentettem ki elborzadva.

- Nekem mondod?! És nekem feleségül kell vennem- Edward hangja szomorú volt, amikor válaszoltL. Sajnáltam, de nem mondhattam el neki, hogy meg fogjuk állítani az esküvőt. De hogyan is? És ha ez kényszeresküvő, ahogyan Edward mondta, akkor van oka is. Ha megállítjuk, lehet, hogy valami szörnyű eseményt indítunk el vele.

- J… jó napot!- nyögte remegve a pap. Carlisle odasétált hozzá és üdvözölte, majd elvezette a vámpíroktól nyüzsgő teremből. Szegény ember! Kezdem sajnálni.

- Kedves vendégek! Az esküvő negyed óra múlva kezdődik, kérem, mindenki foglalja el a helyét és várakozzon csendben!- hallatszott Rosalie hangja a lépcső felől. ekkor Alice már mellettem is termett, és a karomnál fogva húzni kezdett kifelé. Amikor kiértünk, megdöbbentem. A kert gyönyörűen fel volt díszítve. Két oldalt fehér székek sorakoztak, közöttük pedig, egy vörös szőnyeg, amin néhol észre lehetett venni az arany hímzést. A kert végén, egy fehér boltív állt, rajta vörös rózsákkal, és valami ismeretlen fajta arany virágokkal. A pap is elfoglalta már a helyét, akárcsak a legtöbb vendég. Alice behúzott a jobb oldali széksorok közé valahol közép tájt, ahol a többiek is ültek. Gyorsan leütünk, mert megszólalt a zene. Rosalie játszotta a nászindulót Edward zongoráján. Megjegyzem, Edwardon fantasztikusan fest az öltöny J .

Ekkor Emeline lépett ki a terasz ajtón, akit Carlisle vezetett. Csodálatosan nézett ki, a fehér selyemruhában. A haja, egy laza kontyba volt feltőzve, amit sejtésem szerint Rose csinált meg. Smink nem volt rajta, bár a nélkül is szép volt. Meg hát nem is maradt volna meg rajta. Aztán tekintetem újra Edwardra siklott. Mosolygott, de nem szívből jövően, szinte már látszott rajta, hogy mennyire erőlteti.

Visszagondoltam azokra a napokra, amikor még ember voltam, és felhőtlenül boldogok voltunk Edward-al. Emlékszem, hogy szörnyülködtem, amikor „csak” 150 km/h- val ment, most meg már én is száguldozom. Mennyire élveztem, amikor elmentünk a családjával baseballozni. Hogy Emmett mindig kinevetett, amikor elbotlottam. Hogy…

Ooops! Lehet, hogy elbambultam, mert már csak arra lettem figyelmes, hogy Alice hirtelen felpattant.

- Elnézést Uram hogy közbeszólok, de kihagyott egy részt!- kiáltott oda a papnak, aki feszengve nézett hol Alice-re, hol Emelinre.

- Tudom, de Emeline kisasszony megkért rá hogy azt hagyjam ki…- motyogta félénken, olyan hangerővel, hogy egy ember meg sem hallotta volna.

- Hát, akkor nem kell mondania, de van pár dolog, amit előtte el kell mondanunk! Igaz Bella?- nézett rám. Istenem, hogy mért kell engem is mindenbe belekeverni!

- I.. Igen- bólintottam.

- Először is: - sétált ki Alice a széksorok közé – a XXI. században, nem szokás érdekházasságot kötni!

Erre a kijelentésre sokan sugdolózni kezdtek, és mutogatni Emelinre. Volt olyan, aki felállt, és egyszerűen elment. Ilyen volt például a Denali klán is. Pedig még köszönni sem volt időm nekik. Kate-el amikor náluk voltunk 1 évig, nagyon jól összebarátkoztam.

- Másodszor: Edward, én, úgy szeretlek, mintha tényleg édestestvérek lennénk, és nem hagyom, hogy tönkre tedd magad, és elkötelezd magad egy ilyen borzalmas nőszemély mellett az örök időkig!- csendült fel újra Alice hangja. A néma csöndben hallatszott, ahogy Esme elsírja magát. Szegény! Mostanában annyi mindent át kellett élnie Emi miatt.

- Harmadszor: őőő… hát ezt neked kéne elmondanod Bella- intett a fejével Nessie felé. Ebből mindent megértettem. De mért pont nekem? Hiszen Ő már így is áll. Nem lenne egyszerűbb, ha ő mondaná el? Mért büntet így az ég?

Lassan, bizonytalanul felálltam, mintha bármelyik pillanatban összecsukolhatnák. Kisétáltam Alice mellé, és végignéztem a vendégeken, kiknek a tekintete egy „emberként” tapadt rám. Végül megállapodtam Edward aranybarna szemeiben. Nagy levegőt kezdtem, aztán belekezdtem.

- Edward!- néztem mélyen a szemeibe. – Renesmee a te lányod!

Sziasztok! Tudom hogy nagyon sokat késtem, de egyszerűen nem volt ihlet. Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom!!! Remélem meg tudtok bocsátani *nagy bociszemekkel néz*. Lehet hogy kicsit rövid lett. Bocsi hogy itt hagytam abba, de úgy gondoltam, jobb lenne hogyha 2 részre bontanám a fejezetet. Bocsi a függővég miatt, de imádok ilyan történeteket írni, amik így végződnek. Olvasni viszont utálom őket XD.

A fejezethez ajánlott szám: Kelly Clarkson - Behind These Hazel Eyes / link:http://www.youtube.com/watch?v=svxP2LjBg_4&feature=channel/ halgassátok meg, mert nagyon jó! Ugyan ez a szám, illik a 2. részhez is:D

Köszönöm mindenkinek aki szavazott, és nagyon örülök mind a 285 szavazatnak:D

Nem tudom volt-e olyan aki észrevette, de ha lementek teljesen a lap aljára, találtok ott egy meglepit:)

A sok bíztatást, és azt hogy nem hagyott addig amíg meg nem írtam, nagyon köszönöm T.Annának :D(L)

Remélem megbocsisztok! Hamar felteszem a 2. részt ígérem!! Puszilok mindenkit.