Nessie Twilight Fanfiction

Az esküvő (1.rész)

(Bella szemszöge)

Az a bizonyos este óta nem beszéltem Edwarddal. Az esküvő ma délután lesz, és Alice még nem avatott be a tervébe. Gondolhattam volna, hogy mindent a legutolsó pillanatban kell majd elintézni. Most is éppen azon gondolkozunk, hogy milyen ajándékot vigyünk Emeline-nek. Edward úgy is az kapja, hogy végre megszabadítjuk attól a hárpiától, de Alice szerint az nagyobb ajándék lesz számára, hogy engem visszakap. Eddig nem jutottunk sokra a tervezéssel. Csak Jacobnak volt egy használható ötlete, ami nem volt más, mint: egy repülőjegy a világ másik felébe. Nekem tetszett az ötlet, de Alice azt mondta, hogy látta és nem lenne hatásos. Fú, ha ember lennék, már biztosan szétrobbant volna a fejem ettől a sok elintéznivalótól. Alice semmit sem bízott a véletlenre. A leghíresebb tervezők ruháit vette meg nekünk, akiknek szerintem olyan bonyolult volt a neve, hogy még vámpírmemóriával sem bírtam megjegyezni. És szinte annyi gondot fordított a külsőnkre, mintha magát a menyasszonyt sminkelné (megjegyzem, a smink csak Nessien maradt meg). Victoria végig panaszkodta az egészet, de Alicet ez nem nagyon izgatta. Igaz, Én sem élveztem túlzottan…

Három óra múlva lettünk csak készen. Vic hálát adva Istennek egyből el is spurizott, és bezárkózott a szobájába. Még vissza volt a ruha, meg az hogy milyen ajándékot vigyünk. Meg a terv!

- Alice! Nem áll szándékodban beavatni a tervedbe? – kérdeztem meg végül.

- Öhm… még nem mondtam?- Alice elfelejt valamit?! Ilyen sem történik minden nap. Lehet, hogy valami baja van.

- Alice minden rendben?- kérdeztem óvatosan.

- Igen… azt hiszem. Vagy nem is tudom! Mostanában Jasper egyre furcsábban viselkedik. Óvatosabb, alig beszél, és folyton az erdőt figyeli, mintha várna valakit. Megőrülök! És az az állandó titkolózás… És néha olyan álmodozó a tekintete, mintha elmerülne a régi szép emlékekben. Bár ezt nem tudhatom, mivel a múltját alig ismerem…- görbült lefele Alice szája.

- Mennyit tudsz a múltjáról? Hátha abból ki tudunk valamit bogozni- csatlakozott a beszélgetéshez Victoria is.

- Hát nem sokat… Csak annyit, hogy Délen, a vámpírháborúkban harcolt- hát ezzel nem megyünk sokra.

- Reménytelen…- sóhajtott fel Alice.

- Nem az! Tudod mit? Az esküvő szabotálása után ráállunk az ügyre, és kiderítjük, hogy mi a titka!- ajánlottam, hogy egy kis lelket öntsek barátnőmbe.

- Hát azt nagyon kétlem!- nevetett fel.

- Ezt hogy érted?- kérdeztem vissza értetlenül.

- Úgy, hogy Te nem fogsz ráérni az esküvő elrontása után!- vigyorgott.

- Még mindig nem értem…

- Majd meg fogod, ha eljön az ideje!- valahogy tudtam, hogy ez lesz a válasza. De mégis mikor lesz az?

- És a terv? Abba még mindig nem avattál be.

- Nyugi, időben megtudjátok! De, két lehetőség közül választhattok. 1: rájuk törjük az ajtót, 2: szépen csendben ülünk az esküvőn és a megfelelő pillanatban bejelentjük, hogy Nessie Edward lánya, és ezért nem veheti feleségül Emelinet- az első variáció jobban tetszett, de a másodiknak több értelem volt. Victoriával egymásra néztünk, és láttam a szemében az egyetértést.

- Kettes variáció!- adta meg a választ Vic.

***

A Cullen ház gyönyörűen fel volt díszítve. Amikor megtudtuk, hogy a házban lesz az esküvő, látszott Alicen hogy megkönnyebbült. Csak azt nem értem, hogy mért. De most nem azért vagyunk itt, hogy ezen gondolkodjak. Hanem az esküvő miatt. Edward és Emeline esküvője miatt. Vagyis inkább csak azért jöttünk el, hogy tönkre tegyük.

Lassan, emberi tempóban mentünk fel a verandán, és nyitottunk be az ajtón. Amikor beléptünk, hirtelen mindenki elcsendesedett, és ránk nézett.

- Mi történet?- lépett be Emeline Rose oldalán. Amint megpillantotta a mi kis csapatunkat, elhúzta a száját, és egyből előttünk termett.

- Hát ti meg mit kerestek itt? Senki sem hívott!- mondta nyávogós hangon.

- Én hívtam meg Őket! Egyébként is Alice a testvérem, ha elfelejtetted volna!- jelent meg a háta mögött Edward, és mintha egy kis gúnyt is ki lehetett volna hallani a hangjából. Emeline csak elfintorodott, és bólintott.

- Nem látta valaki Markot?- kérdezte végül.

- Nem, ma csak reggel találkoztunk vele. Azt mondta, hogy korábban jön, úgyhogy neki is itt kell lennie valahol- adta meg a választ Victoria, mielőtt még beszólhattam volna neki. Emeline ’hál istennek el is ment egyből megkeresni Markot.

- Az ajándékot hova tegyük?- kérdezte meg Alice Edwardtól.

- Nem kellett volna hoznotok- komorodott el Edward arca.

- Jaj, ne hülyéskedj már Edward! Nagyon klassz ajándékot vettünk!- kezdett fecsegni. Milyen ajándékot?? Nem arról volt szó, hogy nem veszünk ajándékot Edwardnak, csak Eminek? Vajon mit tervezhet Alice?

- Jól van! Oda az asztalra. Tedd csak a többi mellé- sóhajtott lemondóan Edward. Tisztában volt vele, hogy a húga ellen semmiképpen sem nyerhet. Főleg nem úgy, hogy védem Alice elméjét. Alice vidáman elugrándozott az asztalhoz, ami már így is roskadozott az ajándékoktól. Könnyedén lerakta a legtetejére a lapos kis csomagot, majd a legaljára egy nagyobbat is. Körbenéztem, de már senki sem állt mellettem. Nessie és Jacob az asztalnál álltak, és Jake éppen narancslevet (!!) töltött a lányomnak. Még mindig nagyon vigyázott rá, pedig már nem volt kislány. Alkoholt nem is engedett a közelébe. Victoria is felszívódott, de őt nem láttam sehol sem. Így hát kettesben maradtam Edwarddal. Nem tudtam mit is mondhatnék, ezért lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára.

- Bella én…- kezdett bele Edward, de félbeszakította egy kellemetlen ismerős. Aro Volturi.

- Nocsak, nocsak! Kit látnak szemeim! Csak nem Isabella Swant? Nem gondoltam volna, hogy pont egy esküvőn találkozunk majd újra! Ha szeretnéd, elintézhetem, hogy dupla esküvő legyen, és hozzám jöhetsz feleségül. Még mindig áll az ajánlatom!- hogy valaki ennyit fecsegjen férfi létére is. És méghozzá ilyen sületlenségeket. Isten ments, hogy hozzá menjek egy, ilyen hülye, sznob vámpírhoz!!

- Köszönöm Aro, de nem tartok rá igényt!- próbáltam gúny nélkül mondani, de nem nagyon sikerült. Aro lebiggyesztette az alsó ajkát, majd hirtelen újra vidám lett.

- Talán majd máskor!- vonta meg a vállát mosolyogva. Majd ha piros hó esik, fekete pöttyökkel! Akartam az arcába vágni, de az utolsó pillanatban ráharaptam a nyelvemre, és nyeltem le a beszólásom.

- Üdvözöllek Edward Cullen! Gratulálok a gyönyörű menyasszonyodhoz, és ehhez a csodás házassághoz. Remélem, boldog leszel a húgommal!- fordult oda Edwardhoz. A húga??!! Ezt nem hiszem el!

- Köszönöm Aro!- próbált jó Edward jó képet vágni a dologhoz. Azért rajta is látszott, hogy meglepte az a tény, hogy a menyasszonya Aro Volturi húga.

- De aztán vigyázz, mert ez a gyönyörű kisasszony még a végén elcsábít- nevetett fel rám mutatva. Ha ember lennék, már egy érett paradicsomra hasonlítanák (XD). Kínosan éreztem magam, hiszen Aronak igaza volt. Csak 3 nap késéssel figyelmeztette Edwardot.

És akkor Aro végre lelépett, mi pedig fellélegeztünk! De még nem volt vége a meglepetéseknek! Az ajtó halkan kinyílt, és hirtelen csönd lett az egész házban. Mindenki a belépő emberre nézett. EMBERRE!! Szegény úgy remegett, mint a nyárfalevél. Egy vékony, arany kötéses biblia volt a kezében, ő maga pedig a papok jellegzetes ruháját viselte.

- Egy ember?- kérdeztem suttogva Edwardtól.

- Emeline akarta így. Carlisle-éktól azt kérte nászajándéknak, hogy az esküvő végén had igyon a papból. Esme teljesen kiborult, nem is beszélve Carlisle-ról. De végül bele egyeztek- suttogta vissza Edward.

- Ez a csaj beteg!- jelentettem ki elborzadva.

- Nekem mondod?! És nekem feleségül kell vennem- Edward hangja szomorú volt, amikor válaszoltL. Sajnáltam, de nem mondhattam el neki, hogy meg fogjuk állítani az esküvőt. De hogyan is? És ha ez kényszeresküvő, ahogyan Edward mondta, akkor van oka is. Ha megállítjuk, lehet, hogy valami szörnyű eseményt indítunk el vele.

- J… jó napot!- nyögte remegve a pap. Carlisle odasétált hozzá és üdvözölte, majd elvezette a vámpíroktól nyüzsgő teremből. Szegény ember! Kezdem sajnálni.

- Kedves vendégek! Az esküvő negyed óra múlva kezdődik, kérem, mindenki foglalja el a helyét és várakozzon csendben!- hallatszott Rosalie hangja a lépcső felől. ekkor Alice már mellettem is termett, és a karomnál fogva húzni kezdett kifelé. Amikor kiértünk, megdöbbentem. A kert gyönyörűen fel volt díszítve. Két oldalt fehér székek sorakoztak, közöttük pedig, egy vörös szőnyeg, amin néhol észre lehetett venni az arany hímzést. A kert végén, egy fehér boltív állt, rajta vörös rózsákkal, és valami ismeretlen fajta arany virágokkal. A pap is elfoglalta már a helyét, akárcsak a legtöbb vendég. Alice behúzott a jobb oldali széksorok közé valahol közép tájt, ahol a többiek is ültek. Gyorsan leütünk, mert megszólalt a zene. Rosalie játszotta a nászindulót Edward zongoráján. Megjegyzem, Edwardon fantasztikusan fest az öltöny J .

Ekkor Emeline lépett ki a terasz ajtón, akit Carlisle vezetett. Csodálatosan nézett ki, a fehér selyemruhában. A haja, egy laza kontyba volt feltőzve, amit sejtésem szerint Rose csinált meg. Smink nem volt rajta, bár a nélkül is szép volt. Meg hát nem is maradt volna meg rajta. Aztán tekintetem újra Edwardra siklott. Mosolygott, de nem szívből jövően, szinte már látszott rajta, hogy mennyire erőlteti.

Visszagondoltam azokra a napokra, amikor még ember voltam, és felhőtlenül boldogok voltunk Edward-al. Emlékszem, hogy szörnyülködtem, amikor „csak” 150 km/h- val ment, most meg már én is száguldozom. Mennyire élveztem, amikor elmentünk a családjával baseballozni. Hogy Emmett mindig kinevetett, amikor elbotlottam. Hogy…

Ooops! Lehet, hogy elbambultam, mert már csak arra lettem figyelmes, hogy Alice hirtelen felpattant.

- Elnézést Uram hogy közbeszólok, de kihagyott egy részt!- kiáltott oda a papnak, aki feszengve nézett hol Alice-re, hol Emelinre.

- Tudom, de Emeline kisasszony megkért rá hogy azt hagyjam ki…- motyogta félénken, olyan hangerővel, hogy egy ember meg sem hallotta volna.

- Hát, akkor nem kell mondania, de van pár dolog, amit előtte el kell mondanunk! Igaz Bella?- nézett rám. Istenem, hogy mért kell engem is mindenbe belekeverni!

- I.. Igen- bólintottam.

- Először is: - sétált ki Alice a széksorok közé – a XXI. században, nem szokás érdekházasságot kötni!

Erre a kijelentésre sokan sugdolózni kezdtek, és mutogatni Emelinre. Volt olyan, aki felállt, és egyszerűen elment. Ilyen volt például a Denali klán is. Pedig még köszönni sem volt időm nekik. Kate-el amikor náluk voltunk 1 évig, nagyon jól összebarátkoztam.

- Másodszor: Edward, én, úgy szeretlek, mintha tényleg édestestvérek lennénk, és nem hagyom, hogy tönkre tedd magad, és elkötelezd magad egy ilyen borzalmas nőszemély mellett az örök időkig!- csendült fel újra Alice hangja. A néma csöndben hallatszott, ahogy Esme elsírja magát. Szegény! Mostanában annyi mindent át kellett élnie Emi miatt.

- Harmadszor: őőő… hát ezt neked kéne elmondanod Bella- intett a fejével Nessie felé. Ebből mindent megértettem. De mért pont nekem? Hiszen Ő már így is áll. Nem lenne egyszerűbb, ha ő mondaná el? Mért büntet így az ég?

Lassan, bizonytalanul felálltam, mintha bármelyik pillanatban összecsukolhatnák. Kisétáltam Alice mellé, és végignéztem a vendégeken, kiknek a tekintete egy „emberként” tapadt rám. Végül megállapodtam Edward aranybarna szemeiben. Nagy levegőt kezdtem, aztán belekezdtem.

- Edward!- néztem mélyen a szemeibe. – Renesmee a te lányod!

Sziasztok! Tudom hogy nagyon sokat késtem, de egyszerűen nem volt ihlet. Nagyon, nagyon, nagyon sajnálom!!! Remélem meg tudtok bocsátani *nagy bociszemekkel néz*. Lehet hogy kicsit rövid lett. Bocsi hogy itt hagytam abba, de úgy gondoltam, jobb lenne hogyha 2 részre bontanám a fejezetet. Bocsi a függővég miatt, de imádok ilyan történeteket írni, amik így végződnek. Olvasni viszont utálom őket XD.

A fejezethez ajánlott szám: Kelly Clarkson - Behind These Hazel Eyes / link:http://www.youtube.com/watch?v=svxP2LjBg_4&feature=channel/ halgassátok meg, mert nagyon jó! Ugyan ez a szám, illik a 2. részhez is:D

Köszönöm mindenkinek aki szavazott, és nagyon örülök mind a 285 szavazatnak:D

Nem tudom volt-e olyan aki észrevette, de ha lementek teljesen a lap aljára, találtok ott egy meglepit:)

A sok bíztatást, és azt hogy nem hagyott addig amíg meg nem írtam, nagyon köszönöm T.Annának :D(L)

Remélem megbocsisztok! Hamar felteszem a 2. részt ígérem!! Puszilok mindenkit.

Sziasztok! Ha valakit érdekel, iwiw-re raktam fel képeket Amerikáról.

És akkor most következik az, hogy mindenki gyilkos tekintettel néz rám. Holnap hajnali 4- kor indulok Amerikába, és még nincs új fejezet... Gondolom mindenkinek az jár a fejében, hogy hogyan fog megkínozni ezek után. Én tényleg nagyon sajnálom, hogy ennyit kell várni, de nincs ihletem. Két oldalnál feladtam, mert csak szenvedtem:S. Ha most megírnám, az csak egy semmit mondó erőltetett fejezet lenne. Pedig az esküvő az egyik legfontosabb mozzanata a történetnek. Majd a repülőn gondolkozok egy kicsi (12 órás az út), és Amerikától lehet hogy megjön az ihlet. Nem ígérek semmit sem előre, mert abból csak csalódás lenne. Ha kész lesz, és elfogadható minőségü, akkor egyből fel fogom tenni. Talán ezt az egy dolgot megígérem, mert be tudom tartani. Három hétig leszek Amerikában. Komolyan sajnálom, de most nincs "Twilight hangulatom". Hiányozni fogtok:) Majd ha ráérek, én is olvasok, de most ne számítsatok majd a hozzászólásaimra.

Hát... sajnálom hogy ezt kell mondanom (írnom), de ezen a héten nem hiszem hogy lesz friss. Tudni illik, edző táborom van, és nem érek rá írni:( Azért próbálkozom, de este, amikor haza érek hulla fáradt vagyok, és teljesen le vagyok lassulva. Azt meg gondolom nem szeretnétek hogy valami szart összecsapjak nektek, és azt mondjam rá hogy az a 8.fejezet. Az esküvőt nem szeretném elcseszni azzal hogy baromságot írok. Sajnálom:'(

Hát igen... Megérkezett a várva-várt 7.fejezet. Eddigi pájafutásom során, ez lett a leghosszabb fejezetem:) Olyan dolog fog történni ebben a fejezetben, amiről nem is álmodnátok.:D Remélem tetszik, és a KRITIKÁKAT még mindig várom! Öhm... talán egy 12-es karika nem ártana:D Jó olvasást.

Szenvedély

(Esme szemszöge)

Hosszú napnak ígérkezett, mert 3 nap múlva esküvő és Emeline tökéletes esküvőt akar. Sajnáltam Edwardot, pedig mindenkinek azt mondja, hogy nagyon boldog Emivel. De az anyai ösztönt nem lehet megtéveszteni. Érzem, hogy a fiam nem boldog ezzel a nővel, bár akkor nem éretem, hogy mért kérte meg a kezét. És pont most, hogy Bella is itt van…

Alice azt ígérte nekem, hogy ma áthozza Belláékat is magával, és majd mondanak nekem valamit. Mit titkolhat előlem Alice? Mivel ma nem nagyon volt kedven hallgatni Emeline nyavalygását, ezért felmentem inkább pakolni. Lassan telt az idő, de amikor meghallottam a közeledő lépteket az erdő felől megörültem, hogy végre találkozhatok Velük. De mégsem… nem Ők jöttek, hanem még 2 vendég. És ezek közül a vendégek közül senki sem vegetáriánus, csak a Denali klán. Carlisle sem díjazza nagyon ezt az esküvőt, ahogy Én sem, Alice sem, Jasper sem, még Emmett sem, de Ő nem szólhat semmit, ha nem akar összeveszni Rosalieval. Hát igen… Rose volt a családban az egyetlen (Edwardon kívül L), aki kedvelte Emit. Amikor Alice visszautasította annak a lehetőségét, hogy Ő szervezze meg az esküvőt, nem csak Emi, hanem Rose is teljesen kiborult, aztán hogy segítsen a „barátnőjének” elvállalta Ő a szervezést.

És ekkor végre meghallottam Alice összetéveszthetetlen, csilingelő nevetését. Aztán hallottam amint belépnek az ajtón. És akkor Emi undorodva megszólalt.

- Hát ezek meg mit keresnek itt?- legszívesebben lementem volna, és leütöttem volna a lányt. Nem hiszem el, hogy három nap múlva már a család tagja lesz. Igaz, mindig is szerettem volna, ha Edward megtalálja a párját, de ez…

- Mi csak jöttünk, hátha kell egy kis segítség- elképzeltem, hogy ehhez a mondathoz vajon milyen képet vághat Alice, és nevethetnékem támadt. Aztán hallottam amint elindulnak felfele. Érthetetlen izgatottság járt át, és akkor kinyílt az ajtó, Én pedig mosolyogva fordultam meg. Végignéztem rajtuk, de amikor megpillantottam Nessiet, teljesen ledöbbentem.

-Ő…- kezdtem bele, de nem is tudtam, hogy mit mondhatnék.

- Igen anya! Renesmee az, akinek gondolod- mondta Alice halkan, én pedig nem tudtam tovább megálljt parancsolni magamnak. Zokogva vetettem magam Bella és Nessie nyakába. Hallottam, amint Jasper belesúg valamit Alice fülébe, de nem figyeltem most rájuk. NAGYMAMA LETTEM!!! Hihetetlen érzés volt.

- Te észrevetted?- kérdezte Bella kissé elcsodálkozva.

- Hát hogyne! Hiszen ez eléggé feltűnő. Nem is értem, hogy a többieknek mért nem szúrt szemet, Nessie kinézete- válaszoltam még mindig meghatódva.

- Annyira hiányoztatok!- suttogta boldogan Bella, és Nessie is levakarhatatlanul vigyorgott.

- Te is nekünk! És annyira sajnálom, hogy hagytuk eddig elfajulni a dolgokat- utaltam az esküvőre. Bella és Nessie erre cinkosan összenéztek. –Miről nem tudok?- kérdeztem végül.

- Tudod Esme nem lesz esküvő, hála Alice tervének, amibe még minket sem avatott be. De az a lényege hogy meg fogjuk állítani az esküvőt- magyarázta Bella.

Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó. Jasper rohant be rajta, és a kezében… ott volt Alice. A lányom remeg, és nyöszörgött kínjában.

- Mi történt?- kérdeztem rémülten. Ekkor már az egész Család, hangsúlyozom csak a Család a szobában volt. Jasper óvatosan lefektette az ágyra Alice remegő testét.

- Éppen mentünk le a lépcsőn, amikor hirtelen összeesett és remegni kezdett, meg nyöszörgött- Jazz hangja kétségbe esett volt. Elhiszem, hiszen ha Carlisle-al történne valami, Én is így viselkednék.

- Mit tehetünk érte?- néztem rá a férjemre, miközben Alice homlokát simogattam. De Carlisle is csak tehetetlenül rázta a fejét.

- Nem tudom. Ilyet még életemben nem láttam.

- Az Isten szerelmére Carlisle! Csináljatok már valamit! Nem tudom elhinni, hogy Ti így, tétlenül tudjátok nézni Alice szenvedését!- fakadt ki végül Jasper.

- Nyugodj meg Jasper! Nem lesz sem…- próbáltam megnyugtatni, de ekkor Alice hirtelen felzokogott, és mindenki legnagyobb döbbenetére még a könnyei is elkezdtek fogyni. Gyengéden letöröltem őket a lányom arcáról, és akkor éreztem, hogy a könnycseppek melegek. És ekkor felébredt Alice és egyből az arcához kapott, ami még mindig vizes volt.

- Mi történt velem?- kérdezte meg rekedten. Jasper át akarta ölelni, de Alice elhúzódott tőle, és mintha valami különös fény gyúlt volna a szemében, de aztán újra kitört belőle a zokogás. Jasper nyugtatgatta, és Alice már hagyta, hogy átölelje.

Ekkor hirtelen kivágódott az ajtó, és belépett rajta Emeline. Mondtam már, hogy ki nem állhatom ezt a csajt?

- Mi történt? Mit csinálsz Alice? Csak nem féltékeny vagy, és tönkre akarod tenni az esküvőm? Biztos láttad, hogy ma érkezik meg a ruhám, és ezért hátráltatsz minket! És Jaspert is folyton elviszed, hogy ne tudjon nekem segíteni- mind ezt olyan hangon mondta, hogy szegény Alice csak még jobban elszomorodott. Én nem tudom, hogy mit látott, de biztosan nagyon szomorú dolog lehetett, hiszen Alice nem szokott sírni. Lehet, hogy azt látta, hogy nem sikerül megállítani nekik az esküvőt?

- Bella! Mi lenne, ha mától átköltöznék hozzátok?- kérdezte Alice csendesen. Ez nem lehet igaz! Emeline nem teheti ezt! Miatta nem lehetek az unokámmal, és most már a lányomat is elveszi tőlem. Én csak álltam, amíg Alice elindult a szobájába. hallottam, hogy Jacob valami kis viccel próbál jobb hangulatot teremteni. Lassan, emberi tempóban kisétáltam a folyosóra, amikor kinyílt Alice szobájának az ajtaja és… a lányom vidáman szökdécselve kitáncolt a szobából. El sem tudtam képzelni, hogy mi történhetett, amitől hirtelen így megváltozott a kedve. Amikor az arcára néztem láttam, hogy kicsit mosolyog, de valamin nagyon gondolkodik.

A nap jól telt, mert Alice mindig ott kotnyeleskedett, ahol Emit a legjobban tudta bosszantani. A nap végére „szegény” lány már majdnem felrobbant a dühtől. Idő közben Victoria, Jacob és Nessie is felszívódott, ezért már csak Bella és Alice volt itt, és Ők is éppen búcsúzkodtak. De csak az után kezdődött a szenvedés, miután elmentek…

Emeline kivágta a hisztit, és mindenért Engem hibáztatott. Carlisle, és a többiek (Rose és Edward is) kiálltak mellettem, erre Emi megsértődött, és felvonult a szobájába. Rosalie azt akarta, hogy Edward menjen utána, de a fiam azt mondta, hogy most inkább kiszellőztetné a fejét, és elfutott…

(Edward szemszöge)

Elmentek… Hiába tudtam, hogy holnap újra láthatom Őket, ez a hír mintha tőrként fúródott volna a szívembe. De nem is az volt a baj hogy Victoria, Jacob, Renesmee (még akkor is, ha vele kapcsolatban fura érzésem van) és Alice ment el, hanem az hogy Bella! Pedig ezt nem szabadna éreznem, hiszen három nap múlva lesz az esküvőm.

- Látod Esme! Ez a Te hibád! Ha nem vagy velük olyan kedves, nem maradnak itt, és nem teszik tönkre az előkészülete!- ordította Emeline az anyám arcába. Esme sírva fakadt. Felment bennem a pumpa. Hiába a menyasszonyom, ehhez még neki sincs joga. Sőt, senkinek sincs ehhez joga!

- Emeline állj le!- mondtam egyszerre Carlisle-al. Mindenki megütközve nézett Rám, hiszen Én voltam mindig az (meg Rose) aki védte Emit.

-Ő az Anyám! Nem beszélhetsz vele így!- sziszegtem a menyasszonyom arcába, mire Ő bevágta a durcit, és felvonult a szobájába.

- Edward, menj utána! A Te menyasszonyod!- parancsolt Rám Rose, de nekem most nem volt kedvem hallgatni Emi nyavalygását, és azt hogy hogyan mocskolja az anyámat.

- Menj utána Te, ha annyira akarsz! Nekem most ki kell szellőztetnem a fejemet- vágtam vissza Rosalie-nak, aztán se szó, se beszéd elrohantam.

Csak pár perce rohanhattam az erdőben, amikor meghallottam egy ismerős hangot. Gyorsan elindultam a hang irányába, és nem is tévedtem. Alice ott zokogott Bella karjában, míg az szerelmem (mert ezt le sem tagadhatnám!!!) halkan nyugtatgatta.

- Mi a baj?- kérdeztem halkan, és közelebb mentem.

- Edward?!- kérdezte hitetlenkedve Bella. Erre Alice is felkapta a fejét. Az arcán két csík jelezte a könnyei útját. Szóval megint olyan különös látomása volt?

- Megint látomásod volt?- kérdeztem együtt érző hangon, és Én is letérdeltem melléjük.

- Igen…- suttogta Alice, de a zokogástól elcsuklott a hangja.

- Alice mit láttál?

- Én… már a házban is… ugyan ezt láttam… hogy Jasper… Jasper meg…- de nem bírta befejezni. Újra Bella vállára hajtotta a fejét, és zokogott. Én kérdőn néztem Bellára, miközben végigsimítottam Alice fején.

- Azt látta, hogy Jasper megcsalja egy Maria nevű lánnyal- válaszolta meg a húgom helyett Bella a kérdést. Maria… mintha hallottam volna már ezt a nevet Emeline gondolataiban. De most nem ez volt a lényeg, hanem a húgom!

- Mennyünk haza!- suttogta Alice, de amikor fel akart állni, majdnem összerogyott. Én gyorsan felkaptam, és intettem Bellának a fejemmel hogy kövessem.

Amikor oda értünk a házhoz, kicsit csodálkoztak, rajta hogy tudom hol laknak, felvittük Alice-t Bella szobájába, és leraktam az ágyra. Ekkor lépett be az ajtón Jasper, és döbbenten nézett rám.

- Megint látomása volt! Jobb lenne, ha itt maradnál vele- mondta halkan Bella. Alice csak gyengén elmosolyodott és bólintott, hogy hagyjuk Őket kettesben.

- Sétálunk egyet?- ennél hülyébbet nem is kérdezhettem volna. Bella elkerekedett szemekkel nézett rám, aztán bizonytalanul bólintott. Amíg kisétáltunk a házból, hallottam, hogy az egyik szobában szól a TV, és a többiek ott vannak. Nem hiszem, hogy különösebben érdekelné Őket a műsor, de nem akarnak zavarni.

- Futunk?- nézett rám kérdőn Bella, és pedig halvány mosollyal bólintottam. Aztán elindultunk…

Átadtuk magunkat a futás örömének. Ilyenkor mindig olyan felszabadult vagyok. Most, hogy Bellával lehetek, százszor is elátkozom magamat, amiért megkértem Emeline kezét. De ez egyességet nem bonthattam fel különben Bella már lehet, hogy halott lenne. Sőt, ahogy Emi természetét ismerem, biztos! ( Szerző megj.: Azoknak akik nem értenék: Amikor Edward és Bella még jártak Emeline egyszer meglátogatta a Culleneket, és féltékeny volt Bellára. Meg akarta ölni, hogy Edward végre szabad legyen, és ekkor Edward egyességet kötött vele. Ha elmegy, és békén hagyja Bellát, Edward majd teljesít neki egy szívességet, és ez a nagy szívesség az volt, hogy vegye el feleségül.) Amikor rájöttünk hol is vagyunk, megtorpantunk. Észre sem vettük, mikor jutottunk el a rétre. Arra a rétre, ahol Bella először látott engem csillogni. Sok szép emlék köt ide, és Emi ezt akarja, hogy itt legyen az esküvőnk. Így bemocskolni ezt a helyet!

Csodás volt a rét így holdfénybe. Bella legnagyobb döbbenetemre felnevetett, és elindult a rét közepe felé engem is magával húzva. Amikor kb. a közepén voltunk megállt, aztán leült a földre, és mivel még mindig fogta a kezem, és is követtem a példáját. Most úgy éreztem igaz boldog vagyok. Most nincsen Emeline, nincsen esküvő. Csak mi ketten vagyunk.

- És akkor az oroszlán beleszeretett a bárányba…- a szavak akaratlanul csúsztak ki a számon. Bella csodálkozva nézett fel rám. Én magam is elcsodálkoztam rajta, hogy mért pont ezt mondtam. Talán, mert ez volt az igazság? Az meglehet…

- De a buta bárány már koránt sem olyan törékeny, mint volt, úgyhogy… csókolj meg!- most rajtam volt a sor hogy ledöbbenjek. Alig fogtam fel Bella mondandóját, de az arcom már meg is indult az övé felé. Már csak már milli hiányzott, és akkor…

(Bella szemszöge)

Nem is tudtam, hogy mért ezt mondtam, talán mert már olyan régóta vágyok az érintésére, a csókjaira? Láttam a szemében a döbbenetet, de az arca egyre közeledett az enyém felé. Már, csak pár milli választott el minket, aztán az ajkaink összeértek. Hihetetlen érzés volt Őt csókolni. Nem mintha eddig nem csókolóztunk volna egyszer sem, de nem úgy hogy mind a ketten vámpírok vagyunk. A csók egyre mélyült, és az ujjaim már a hajában kalandoztak. Hátra döntött a fűben, és fölém gördült. A szenvedély hirtelen lett úrrá a testünkön, és már nem tudtunk megállj parancsolni magunknak. Tisztában voltunk vele, hogy ezt nem szabadna, de nem ellenkeztünk. Hallottam amint a pólóm reccsenve szakad le rólam, de nem foglalkoztam vele. Az ujjaim türelmetlenül gombolták Edward ingjét, és amikor meguntam, Én is kíméletlenül letéptem róla.

Gyorsan váltunk meg a ruháinktól, és csak csókoltuk egymást, és csókoltuk egymást, aztán megtörtént… Emlékeztem még rá, hogy milyen is volt emberként megélni ezt a gyönyört, de ez teljesen más volt. Sokkal intenzívebb érzés volt, mint amire számítottam…

Egymás karjaiban feküdtünk, amíg vártuk, hogy a légzésünk rendes ütemre lassuljon. Még mindig képtelen voltam elhinni a történteket. Lehet, hogy ez csak egy álom! De nem, mert a vámpírok nem tudnak álmodni.

És akkor eszembe jutott valami, ami teljesen lerombolta az örömömet. Mi van ha Emeline- nel is ezt csinálja esténként. Kibontakoztam Edward karjai közül, és felültem. Az arcomat a kezeimbe temettem, és kitört belőlem a zokogás. Már Edward is ült, és óvatosan magához húzott, és elkezdte simogatni az arcom.

- Mi a baj?- kérdezte halk, bársonyos hangján.

- Remélem elégedett vagy magaddal? Mond, meg őszintén Én vagyok a jobb, vagy Emeline?- kérdeztem gúnyosnak szánt hangon, de a sírás ezt eléggé eltompította.

- Hogy mi… ?- kérdezett vissza döbbenten.

- Jaj, Edward! Most komolyan, ki a jobb, Emeline vagy Én?

- Bella ezt te sem gondolhatod komolyan?!

- Pedig Én teljesen komolyan gondolom!- néztem határozottan a szemébe.

- Hát jó! Ha biztosan tudni akarod, akkor válaszolok. Az igazat megvallva, te vagy az egyetlen nő, akivel egész életem (már ha ezt lehet életnek hívni) során lefeküdtem- a végén már mosolygott.

- És ezt mért volt olyan nehéz kinyögni?

- Hát… kellett egy kis feszültség!- nevetett fel.

- Edward néha olyan egyszerű lenne téged utálni!- jelentettem ki kegyetlenül, mire egyből abbahagyta a nevetést.

- Azt ugye tudod, hogy ez majdnem egy házasságtöréssel ér fel?- kérdeztem végül kuncogva.

- Ohó! Nem eszik azt olyan forrón Bella! Az esküvőm csak három nap múlva lesz- nem lehetett nem észrevenni az arcán átsuhanó árnyat.

- Oké, igazad van! Valami vidámabb téma?- kérdeztem gyorsan.

Ekkor megláttuk a felkelő napot, és mind a ketten abban gyönyörködtünk. Lehet, hogy inkább haza kéne mennünk? Nem lenne jó, ha meztelenül, egymás karjaiban meglátna valaki. És itt van a bökkenő. A ruha!

- Edward, öhm… miben fogok haza menni? A ruháimmal elég szépen elbántál- ráncoltam össze a homlokomat.

- Nekem mindegy hogy mibe mész haza! Az a te szívügyed! De ezt nézd meg- emelte fel az ingjét a földről, ami valljuk be elég ramaty állapotban volt. Ha ember lennék, most tuti fülig pirultam volna. –Lehettél volna finomabb is! Ez volt a kedvenc ingem, és tudod mire valók a gombok?

- Edward Cullen! Most azonnal fejezd be, különben…- morogtam rá játékosan, de félbe szakított.

- Különben mi lesz?- kérdezett vissza.

- Különben… különben… jaj, maradjál már! Muszáj így nézned rám?!- kérdeztem felháborodást tettetve. Komolyan, lassan úgy viselkedünk, mint az ovisok. Itt nevetgélünk, és hülyülünk össze-vissza.

Végignéztem a ruháimon. A nadrágom még használható volt, és a pólómat is fel lehetett még húzni, de a többi… Edwardnak csak a farmerja volt használható. Lassan felöltöztünk (ez valahogy nem ment olyan gyorsan, mint a vetkőzés J) és elindultunk, emberi tempóban hazafelé. Még mielőtt elváltunk volna, Edward magához húzott, és megcsókolt.

Ezek után mind a ketten futni kezdtünk, csak remélni tudtam, hogy senki sincs már a szobámba, de amilyen az Én szerencsém… De még ne haladjunk ilyen előre! Ebből a mai éjszakából csak egyre tudok következtetni: Edward nem szerelemből veszi feleségül Emit. Sőt, egyáltalán nem is akarja. Ez az egész olyan, mint egy kényszeresküvő, de mivel nincs nagyobb okuk, hogy mért ne házasodhatnának össze, ezért kötelező. Nincs olyan nagydolog, mint egy gyerek… Vagy mégis? Az ajkaim gonosz mosolyra húzódtak. Mennyire meg fog lepődni mindenki az esküvőn. Igaz, most is elmondhattam volna Edwardnak hogy Nessie az Ő gyereke, de nem lett volna ugyan az a hatás. Jobb lesz majd holnap után, amikor mindenki előtt megszégyeníthetjük Emelinet. Lehet, hogy Edward mégis érez irántam valamit?

Ez volt az utolsó gondolat, mielőtt beugrottam volna a szobám ablakán. Pech! Alice ott állt, és láthatóan rám várt. Hiszen ő mindent látott! –villant be a tudatomba.

- Szia, Bella! Annyira örülök, hogy ez történt!- ugrott a nyakamba boldogan. Én is örültem! De még hogy! Hiszen lassan 200 éve vártam erre…

Sziasztok! Van egy nagyon jó hírem! Mivel összegyűlt 30- nál több rendszeres olvasó, ezért kaptok tőlem egy kis ajándékot. Azt még nem árulom el hogy mi lesz az. Legyen csak meglepi:D És köszönet illeti minden rendszeres olvasómat, és azokat akik rá szoktak szánni pár percet a kritikaírásra. De legfőképp Angyalnak, bimbicsinek és Borsynak köszönöm, mert Ők segítettek a legtöbbet nekem:) Puszi Nessie