Az esküvő (2. rész)
(Bella szemszöge)
- Edward!- néztem mélyen a szemébe – Renesmee a te lányod!
A kijelentésemet néma csönd követte. Most még a sugdolózások is elmaradtak. Mindenki döbbenten nézett hol rám, hol Edward-ra, hol pedig a lányomra, aki Jacob kezét szorongatta. A hitetlenkedő pappal már senki sem törődött.
- Igen, tudom, mire gondol most mindenki – sétáltam előrébb - Arra, hogy egy vámpírnak nem lehet gyereke. De ez így nem igaz teljesen. Csak a nőknek nem lehet gyerekük. Renesmee félvér. Félig ember, félig vámpír.
Aro hirtelen felállt, és elkiáltotta magát.
- Jól van! Hogyha már ezzel is tisztában vagyunk… - rövid szünetet tartott, és felvonta az egyik szemöldökét – nem folytathatnánk a szertartást?
A pap remegve belekezdett a szövegébe.
- Te, Emeline Volturi, elfogadod-e férjedül az itt megjelent Edward Cullen-t?
- Igen!
- És Te, Edward Cullen, elfogadod-e feleségedül az itt megjelent Emeline Volturit?
- … - Edward nem válaszolt. Rám nézett, majd Nessie-re, és végül a menyasszonyára. Majd még párszor megismételte ezt a sorrendet.
- Én…- mindenki előrébb dőlt, hogy még véletlenül se szalassza el a választ, habár akármilyen halkan mondja, azt még a kert végén állók is meghallanák.
- I… Nem! Sajnálom Emeline, de ez nekem nem megy! Itt jó pofizunk egymásnak, de mindenki tudja, hogy nem szerelemből házasodunk össze! Én mást szeretek! És attól a… vámpírtól van egy lányom is… úgyhogy, mi lenne, ha a mi útjaink most itt elválnának… örökké?! – Nemet mondott! És azt is, hogy szeret! Most az egyszer, ismeretségünk során, sajnáltam Emelint. Szegény olyan elkeseredett arcot vágott.
- De… én, tényleg szeretlek Edward!- szipogta. Az, hogy én okoztam neki ezt a fájdalmat, hirtelen lelkiismeret furdalást okozott.
- Sajnálom Emeline, de én nem tudom viszonozni ezeket az érzéseket!- jelentette ki Edward kemény hangon. Tisztában voltam vele, milyen, ha az „emberrel” ilyen hangon beszélnek, ezért azt is tudtam, hogy mennyire fáj. Emeline felzokogott, majd szinte követhetetlen sebességgel elrohant. De csak szinte!
Utána futottam, nem kevés vámpír döbbenetére. Viszonylag hamar utol értem, és megragadtam a karját. Megtorpantunk, majd csodálkozva megfordult.
- Te?- nézett rám nagy szemekkel.
- Igen, én! Figyelj! Nem akartam, hogy ennyire rossz legyen neked! Akkor még ez tűnt a legésszerűbb lehetőségnek. Én… annyira sajnálom- akartam megölelni, de ő ellökött magától.
- Te csak ne sajnálj semmit! Elrontottad az egész életemet! Tudod mennyit küzdöttem azért, hogy Edward végre megkérje a kezem?! Erre te jössz a hülye kis családoddal, és elveszed tőlem!
- Én nagyon sajnálom…
- Megmondtam, ne sajnáld!- üvöltötte a képembe, majd elrohant. Most nem mentem utána. Megértettem. Nem kell neki a bocsánatkérésem… „Lassan” visszamentem a Cullen ház kertjébe, ahol mindenki úgy volt, ahogy hagytuk őket, kivéve a pap, aki most a földön ülve, szórakozottan dúdolgatott.
- Bella! Meg lesz tartva az esküvő…- mondta halkan nekem Alice, amikor lehuppantam a helyemre.
- Milyen esküvő? Hiszen nincsen menyasszony- mondtam enyhén sírós hangon.
- Mi történet?
- Semmi! Ez csak a kettőnk dolga. Ezt még neked sem mondhatom el!
- Mért? MI olyan nagy titok azon, hogy beszéltetek?
- Láttad?
- Igen!
- Öhm… lányok, ha megbeszéltétek, akár folytathatnánk is!- vigyorgott ránk Emmett. – Bella! Ha kifáradnál ide, azt megköszönnénk!
Hogy én? Meg Edward? Ezt nem hiszem el! Komolyan gondolják? Felálltam, majd kisétáltam Edward mellé. Ő megfogta a kezemet és rám mosolygott. De olyan szívből jövőn, és boldogan, hogy minden eddigi problémámat elfelejtettem.
- Öhm… Tisztelt vendégek, hölgyek és urak… - kezdett bele a pap, de Edward vigyorogva félbeszakította.
- Elnézést atyám hogy közbeszólok - „Már megszoktam. Ez biztos valami családi vonás lehet…” motyogta a pap -, de nem lehetne átugrani a formaságokat, és rögtön a lényegre térni?
- Persze, persze… a fiatalság manapság mindig siet… hát akkor… Te öhm… mi is a hölgy neve – nézett rám a pap.
- Isabella Swan.
- Szóval! Te Isabella Swan, elfogadod-e férjedül, az itt megjelenő Edward Cullent?
- Igen!
- És te Edward Cullen elfogadod-e feleségedül az i…
- Igen!
- Akkor csókoljátok meg egymást! Csak azt nem értem, mért nem lehetett végighallgatni a kérdést?
Eleget is tettünk az utasításnak. Egyből Edward nyakába ugrottam, és forrón megcsókoltam. Ő egyből visszacsókolt, majd felkapott. Már éppen beértünk volna a házba, amikor Alice még utánunk szólt.
- Nyissátok a legfölső ajándékot! Még hasznotokra lehet – kacsintott rám. Én csak elnevettem magam. Tudtam mi lesz a csomagban.
És milyen igazam is lett! Alice mindent tökéletesen megszervezett. A csomagban 2 db repülőjegy volt, egy számomra ismeretlen helyre, bár Edwardon látszott, hogy elégedett Alice választásával.
De sietnünk kell, mert egy óra múlva indul a gép. Még a gratulációkat sem volt időnk fogadni. Gondolom Alice nem számolt az én kis kirohanásomra (ezt akár szó szerint is veheted XD) Felmentünk Edward szobájába, ahol két összecsomagolt bőrönd várt ránk. Egyszerűen imádom Alicet. Ha haza jöttünk, nem is tudom, hogy fogom meghálálni neki mindezt.
Amikor elhajtottunk a kocsival, mindenki hatalmas tapsban tört ki. Nemsokára a repülőtéren voltunk, majd elindultunk, életem legszebb utazására…
(Emeline szemszöge)
Tudtam, hogy… hogyan is hívják? Ja, igen, megvan! Bella, nem akart rosszat, mégsem bírtam neki megbocsátani. Most pedig itt állok a kastély előtt, ami akár még a Volturié is lehetne. Csak az a különbség, hogy ez sötét, és gyilkosok lakják. Itt lakik egy régi barátnőm, Maria, akiről megtudtam, hogy még hajdan ő változtatta át Jaspert.
Biztos vagyok én ebben? Biztos, hogy ezt akarom? Megöletni Cullenéket? Hiszen Edwardot tényleg, tiszta szívemből szeretem. Igen! Biztos vagyok a dolgomban! Ha az enyém nem lehet, hát ne legyen senkié sem! Minden ellenérvet félrerakva indultam el a bejárat felé. Ahogy benyitottam, az ajtó vészesen megnyikordult.
- Üdvözöljek újra itt… Emeline Volturi!- hallottam meg egy hátborzongató hangot a hátam mögül.
- Maria?- fordultam meg, és egyből megpillantottam a barátnőmet.
- Személyesen!- nevette el magát. – Mi járatban erre? Nem az esküvődön kéne buliznod?
- De! Kéne! Csak kiderült, hogy Edwardnak van egy lánya, és… nemet mondott.
- Mit akarsz? Annyira ismerlek már, hogy tudjam, nem panaszkodni jöttél, hanem szívességet kérni.
- Igen… arról lenne szó, hogy nem tudnád valahogy elintézni, hogy a Cullenek is bekerüljenek a harcba? Úgy, hogy ne legyen más választásuk?
- Hm… meggondolandó. Jaspert már sokszor hívtam, hátha kedve támadt visszajönni a csapatomba, de eddig nem válaszolt egy levelemre sem. Aztán egyszer meglátogattam, de sajnos észrevettek. Egy barna hajú vámpír…- mondta. Bella miatt nem sikerült Jaspert visszacsábítania? Ez a csaj mindenbe belekevert!
- Ő Bella!
- Az, aki miatt Edward nem vett feleségül?
- Igen!- ha tovább feszegetjük ezt a témát, én komolyan mondom, szégyen-szemre elsírom magamat.
- Oké! Nem lesz probléma. Megoldom, de cserébe több dolgot is kérek.
- Bármit, és köszönöm!- hálálkodtam.
- Először is: Mivel Aro Volturi a bátyád, elintézhetnéd nekem, hogy 50 évig szabadon harcolhassunk, és ne kelljen félnünk a Volturi közbelépésétől. Kettő: Te is harcolni fogsz, és hozod magaddal Markot is. Három: Na, azt még nem találtam ki!- sorolta el a kéréseit.
- Az első kérés elég nehéz lesz, de megoldható. A második… benne vagyok, csak Edwarddal ne nekem kelljen végeznem!- mondtam félszegen.
- Tökéletes!- vigyorodott el gonoszul. – Meddig tervezed az itt tartózkodást?
- Hát… ha nem zavarok, néhány napig.
- Nem zavarsz! De jobb lenne, ha minél előbb elintéznéd a dolgokat, és akkor én is tudnék intézkedni Cullenékkal kapcsolatban.
- Értem! Akkor szerintem holnap indulok is a Volturihoz- mondtam motyogva. Eléggé kikészültem a mai nap után. Először a katasztrofális esküvőm, aztán az 5 óra futás eddig. Most legszívesebben aludnék, hiszen azt mondják az jó a felejtésre, na meg a pia. De mivel nem tudok aludni, és az alkohol sem hat rám… szóval szarban vagyok!
- Inkább most indulok!- fordultam sarkon, és kifutottam az ajtón. Addig sem kell egy szobában rostokolnom, és emésztenem magam. A futástól kiszellőzik a fejem, és ha hamarabb érek oda, hamarabb kerülnek Cullenék be a háborúba.
Nem köszöntem el, hiszen nemsokára úgyis vissza fogok térni ide. Olaszország csak 2 óra, ha max sebességre kapcsolok. És mivel a dolgom sürgős, ezt meg is teszem. És hogyha folytatom a magamban beszélést, még meg is őrülök… Már csak az hiányzik!
(Renesmee szemszöge)
Anyáék hamar eltűntek, még gratulálni sem volt időm. Sőt, még elköszönni sem köszönhettem el. Elég fura, hogy ezek után egy családként fogunk élni. Valahogy Edwardra könnyebb volt úgy gondolni, mint apámra, amíg nem voltak házasok. Ez egy megmagyarázhatatlan dolog, hiszen minden olyan gyorsan történt. Nekem nem kéne így éreznem, mégis össze voltam zavarodva.
Apa nemet mondott… Emeline elrohant, anya meg utána… várunk… anya feldúltan, és szomorúan jön vissza… Alice azt mondja, hogy Ő lesz a menyasszony… apa rámosolyog… mindketten kimondják a boldogító igent… megcsókolják egymást… elmennek…
És én még mindig, 7óra elteltével is kint ülök a kertben a helyemen, miközben a többiek bent buliznak, és Jacob engem rázogat, hogy végre figyeljek rá. Hogy micsoda?? Jacob engem rázogat!
- Nessie!? Hahó! Föld hívja Renesmee Cullent!- mintha ezt egyszer én mondtam volna anyának. Homályos tekintetem Jacobra emelem. Ő zavart tekintetem láttán nem szólt semmit, csak szorosan magához húzott.
- Jake… én… tejesen összezavarodtam…- motyogtam szerelmem mellkasába.
- Sss Nessie! Semmi baj. Én, megértelek… Nyugodj meg, minden rendben lesz…- suttogta a nyugtató szavakat a fülembe, majd forró kezével letörölte a könnyeimet. Észre sem vettem, hogy mikor eredtek el a könnyeim. De mért sírok? Hiszen nekem most örülnöm kéne, hiszen visszakaptam az apámat… aki egyszer régen elhagyta anyut, és ha én nem lennék, most egy másik nővel ment volna nászútra, és nem anyával.
- Jacob! Elmegyek sétálni… most egy kis magányra van szükségem… nemsokára jövök- nyomtam egy csókot a szájára, majd felálltam, és elindultam az erdő felé.
- Nessie!- szólt még utánam Jacob. Én kérdőn megfordultam, de csak annyit mondott: - Vigyázz magadra!
Bólintottam, de nem értettem semmit. Hiszen csak ide megyek a közeli erdőbe. Itt semmi veszélyes sincs, egyébként meg, simán megvédem magamat… azt hiszem…
Már vagy fél órája kóvályogtam, egyre mélyebbre és mélyebbre merészkedve a sötét erdőben. Már besötétedett, amikor lépéseket hallottam a hátam mögül. Biztos csak Jake jött után leellenőrizni, hogy még egyben vagyok-e – gondoltam. De amikor egy hideg kéz megérintette a vállam, ezt a gondolat teljesen megcáfolódott. Furcsa volt, mert ennek a vámpírnak még soha nem éreztem az illatát. Félénken fordultam meg, és megláttam egy alacsony, rövid barna hajú, piros szemű vámpírlányt.
- Hát te meg ki vagy?- csúszott ki a számon a (valljuk be, nem a legilledelmesebb) kérdés.
- Az én nevem Maria, és ha jól sejtem, téged Renesmee-nek hívnak- a mosolya elég megnyerő volt.
- Aha. És…- hezitáltam, hogy feltegyem-e a következő kérdést, mert hát az sem volt valami illedelmes.
- Mit keresek itt?- én csak bólintottam. – Csak egy régi barátot akartam meglátogatni, meg feladatom is van.
- Oh…- tudom, nagyon értelmes tudok lenni. Egy régi barátot? Vajon ki lehet az? És milyen feladatról beszél? De a legfurább az volt, hogy ilyen közvetlenül, és őszintén – mármint ha igaz az, amit eddig elmondott - beszél velem.
- És… bocsi, hogyha túl bizalmas a kérdés, hiszen még csak most ismerkedtünk meg, de mi a feladatod?- kérdeztem pironkodva.
- Ez!- lépett mögém, aztán elsötétült a világ. Leütött.
(Emeline szemszöge)
Végre megérkeztem Volterrába. Aro-ék egyből fogadtak is, úgyhogy szerencsém volt. Mind a hárman ott voltak a teremben, ami eléggé barátságtalan hatást keltett.
- Aro… lenne egy hatalmas nagy kérésem- kezdtem bele. Vajon mért cincog ennyire a hangom? Hiszen nem is félek! Talán egy csöppet… nagyon.
- Mondjad nyugodtan Emeline! Neked bármit!
- Hát… arról van szó, hogy Maria, az egyik barátnőm, teljesít nekem egy szívességet, amiért cserébe azt kérte, hogy a Volturi adjon neki 50 év szabad háborút… meg azt hogy én és Mark – néztem a teremben tartózkodó ötödik személyre félénken – harcoljunk a seregében… Cullenék ellen
- Cullenék ellen!!!- mennydörögte Aro. Tudtam, hogy nehéz lesz! – Azt a hülye 50 évet megkapja, csak Cullenékat hagyja ki ebből. Tudom Emeline hogy elkeseredett vagy, de ez már túlzás!
- Aro kérlek…- a sírás szélén álltam. – Azt mondtad, hogy bármit!
- De ezt nem! Carlisle a barátom!
- Még így is, hogy becsapott? Hiszen arról volt szó, hogy a húgod össze fog házasodni a fiával, erre mi történt? Becsapott téged is, és az egész Voturi klánt meggyalázta!- állt ki mellettem Mark. Jól esett! Talán túlságosan is jól ahhoz képest, hogy az elmúl 12 órában volt az „esküvőm”. Markkal, már „születésem” óta ismerjük egymást. Nagyon jó barátok voltunk, amíg el nem mentem innen.
- De… Mark, kérlek, ne szólj bele. Ez nem így műk…- ellenkezett volna Aro, amikor Marcus közbeszólt. Jé! Őt alig hallottam beszélni eddig.
- Aro! Igazuk van. A Cullenek meggyaláztak minket!- Aron látszott, hogy ideges, és hezitál.
- Na, jó! Felőlem azt tesztek, amit akartok, de engem hagyjatok ki ebből!- csattant fel vég. Éjjen! Nyertem! Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehettem. Illetlenség lett volna.
(Renesmee szemszöge)
A fejem borzasztóan fájt, amikor felébredtem. Egy sötét pince szerűségben voltam. De nem csak a fejem fájt, hanem a mellkasom is, mintha kitéptek volna belőlem egy darabot. Hihetetlenül hiányzott Jacob. Ekkor ajtónyikorgásra lettem figyelmes, és egy vékony csíkon keresztül beszűrődött a fény.
- Felébredtél?- hallottam meg egy kedves lányhangot. Nem ismertem fel. Óvatosan megpróbáltam megfordulni, hogy többet lássak belőle, de a fájdalomtól fel kellett nyögnöm.
- Szóval igen!- nyitotta ki teljesen az ajtót, majd elindult felém. Éreztem egy hűvös érintést a vállamon, és ezen meg is lepődtem, mert nem volt olyan hideg a keze, mint az átlag vámpíroknak.
- Mit akarsz tőlem?- kérdeztem meg mérgesen.
- Én semmit, csak segíteni. Egyébként Cynthia a nevem. Cynthia Brandon. Téged hogy hívnak?- olyan kedves volt a hangja és segítő kész, hogy hittem neki. Nagy erőfeszítések árán, és Cyinthia segítségével végül sikerült megfordulnom.
- Renesmee Cullen vagyok, de a családban csak Nessie-nek szólítanak- mondtam döbbenten. A lány alig lehetett 16 éves, de nagyon hasonlított valakire. Méghozzá Alice-re.
- Oh… akkor te biztosan ismered a nővéremet. Alice a neve- ez nem hiszem el! Alice-nek volt egy testvére, amíg ember volt, akit most szintén vámpír, ahogyan ő is? Majd ha kijutok innen a… hol is vagyok?
- Aham- Bólintottam, aztán megkérdeztem azt, ami engem a legjobban érdekelt: - Hol vagyok most?
- Nem tudom pontosan, mert úgy ahogy én is fogságban vagyok. Maria hozott ide téged, csak azt nem értem mihez akar kezdeni egy félvérrel. A harchoz túl törékeny vagy, viszont…- harchoz? Ő is fogoly? Döbbenten néztem fel az arcában, amin észre lehetett venni pár harapás nyomot. Vámpírharapás nyomot, pont olyanokat, amik Jasper testét is fedték. Erre csak egy szó létezik: hátborzongató!
- Te is fogoly vagy?- jutott eszembe a másik dolog, ami aggasztott.
- Igen, csak nekem szabad járásom van az egész kastélyban, viszont ki, csak harc idején mehetek.
- Miben tudsz nekem segíteni?
- Még nem tudom! Emeline és Maria nagyon ügyesen elintézte, hogy a családod is belekeveredjen a háborúba-, a háborúba? Igen! Már minden világos volt. Emeline tervelte ki az egészet, és amikor a családom megtudja, hogy itt vagyok, ide fog jönni. Pont a csata kellős közepére… Elképzeltem, hogy Jacob mit fog tenni, amikor megtudja, hogy eltűntem, vajon ő is érzi a fájdalmat? Egy biztos, nem engedhetem, hogy bármi baja essen miattam! Felnéztem Cyntiha mosolygós arcába, és felcsillant bennem a remény egy cseppnyi sugara…
Sziasztok! Hát megszületett ez is! Remélem nem lett se túl rövid, se túl gagyi. Meg remélem senkinek sem jutott eszébe hogy netalántán megkövezzen:S Aki olvasta a New Moon-t az tudja hogy Alice-nek volt emberként egy húga. Nos igen, ebben a történetben Cynthia is vámpír lesz.
Na igen... van egy dolog, ami miatt az Alice fan-ok (én is az vok xD) tuti a meggyilkolásomon gondolkodnának. Az a nagy hejzet, hogy felmerült mennem az az ötlet, hogy Victoria helyett Alice halna meg. De még mielőtt előkészítenétek a pisztolyokat vagy köteleket ( a felakasztásomhoz), megnyugtaok mindenkit, NEM Alice fog meghalni.
A kövi rész címe: Jasper titka. Gondolom ebből kiderül, hogy miről fog szólni.
A KRITIKÁKAT nagyon várom. Elég lenne csak pár szó, hogy tetszett vagy nem, de nekem az is sokat jelentene *hatalmas bociszemekkel néz*.
Lécci szavazzatok!!
Sietetk ahogy csak tudok. Puszi mindenkinek: Nessie(L)
